Akár 40 ezer ember fogva tartására is alkalmas börtönt adott át kedden ünnepélyes keretek között a salvadori elnök az ország középső részén található Tecoluca körzetben.
Nayib Bukele nem közölte, mikor veszik használatba a börtönt. Azt vetette az előző kormány szemére, hogy korábban a rabokat prostituáltak is felkereshették, és mobiltelefonokat, számítógépeket, valamint PlayStationt is használhattak.
Osiris Luna igazságügyi miniszterhelyettes hozzátette, hogy az óriásbörtönben ezzel szemben az őrizetben lévők dolgozni fognak.
Rome Rodriguez munkaügyi miniszter elmondta, hogy a börtön az amerikai kontinens legnagyobb ilyen jellegű létesítménye, mintegy 166 hektáron épült, és éjjel-nappal 600 katona és 250 rendőr fogja őrizni.
Az országban jelenleg csaknem 63 ezer embert tartanak őrizetben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bűnbandákkal tartottak fenn kapcsolatot.
Bukele tavaly márciusban hirdetett "háborút" a bandák ellen a rendkívül rossz közbiztonságáról hírhedt közép-amerikai országban. A kormány január közepén tizedik alkalommal hosszabbította meg a rendkívüli állapotot, amely lehetővé teszi, hogy a hatóságok letartóztatási parancs nélkül is őrizetbe vegyék a gyanúsítottakat. Emellett számos alapjogot, köztük a gyülekezési jogot is felfüggesztették. A kormány továbbá a korábbi kilencről negyvenöt év szabadságvesztésre szigorította a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények büntetési tételét, a bandák nyilatkozatait közlő újságírókat pedig tizenöt évig terjedő börtön fenyegeti.
Emberi jogi szervezetek többször bírálták a hatóságok fellépését, valamint a börtönök túlzsúfoltságát is, a San Salvador-i kormány azonban január elején bejelentette, hogy az országban a szigorú intézkedések nyomán tavaly 56,8 százalékkal esett vissza a gyilkosságok száma.
Felmérések szerint a salvadoriak többsége támogatja a hatósági fellépést, amelynek keretében katonák járőröznek a bandák által elkövetett bűncselekmények miatt veszélyesnek tartott negyedekben.
(MTI)