Jól tudjuk, hogy háborúban hallgatnak a múzsák és kevés mosolyt fakasztó történek születik ezekben a borongós hangulatú hetekben, hónapokban. Ám az élet az ilyen embert próbáló körülmények között is jelzi: nem a bánatra, a vigasztalanságra vagyunk teremtve.
A piacon nemrég két középkorú asszonyság beszélgetésének voltam akaratlanul is fültanúja.
– Tudod, a mi utcánk mostanság rettenetesen kihalt, ez különösen a hosszú áramkimaradások idején érződik – kezdi a szőke hajú. – Szinte alig van élet, leginkább estefelé.
– Drága Mariskám, ha ez valamelyest megvigasztal, nálunk is ez a helyzet – válaszol a régi barátnő.
Igazából csak akkor történik valami érdemleges, ha estefelé a régi Zsigulijával megjön munkájából Tamás, a szomszédban lakó gázkazánjavító mester – folytatja a beszélgetőtárs. – Tudod, nem vagyok egy műszaki zseni, de már messziről megismerem a szomszéd húszéves autójának a hangját. A garázs előtt Tamás leparkol, s hallom, hogy a nagy sötétben valamit bütyköl.
– De mit is?
– A félig nyitott ablakon át hallom, hogy a berántókart húzza. És harmadjára végül sikerül is beindítani az ÁRAMKIMARADÁSFEJLESZTŐT.
Bárcsak itt tartanánk!
Szépreményi Kristóf