Humanitárius segélyek értékesítésének megszervezésével gyanúsítják a Técsői járás egyik lakosát.
Ezt a Kárpátaljai Megyei Ügyészség Facebook oldalán közölte.
A nyomozók szerint a gyanúsított humanitárius segélyként hozott be Ukrajnába személygépkocsikat.
A rendelkezésre álló dokumentumok szerint két Nissan és Suzuki személygépkocsit egy civil szervezet kapta volna meg, hogy Kijev védelméhez használják fel
– írják a bejegyzésben.
A közlemény szerint
a kárpátaljai férfi ahelyett, hogy a katonáknak szállította volna le autókat, a régió egyik autótelepén próbálta eladni azokat.
Ezen kívül egy erre szakosodott internetes oldalra is felkerültek az autók eladásáról szóló hirdetések.
A járművek összértéke a szakértő becslése szerint csaknem 461 000 hrivnyát tett ki
- áll az ügyészség közleményében.
A közlemény szerint a a férfit még tavaly novemberben két autó eladása után vették őrizetbe a rendfenntartók.
Ha a bűnösség bebizonyosodik, a férfit öttől hét évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti - áll a bejegyzésben.
Korábban hírt adtunk róla, hogy Kárpátalján a rendőrök azzal gyanúsítanak egy vállalkozót, hogy Romániából kapott humanitárius segély értékesítésével foglalkozik. A técsői járási rendőrkapitányság munkatársai két helyi benzinkúton olyan termékeket találtak, amelyeket valószínűleg Romániából szállítottak humanitárius segélyként Ukrajnába.