Finnországnak adott esetben Svédország nélkül is meg kell fontolnia a NATO-csatlakozást - adta értésre Pekka Haavisto finn külügyminiszter kedden egy interjúban, de később sietett leszögezni, hogy a fő opció továbbra is a két ország együttes belépése.
Az YLE finn közszolgálati televíziónak nyilatkozva a külügyminiszter arról beszélt, hogy amennyiben a svédek csatlakozási kérelmének ratifikálása tovább húzódik, Finnország kénytelen lesz "újraértékelni a helyzetet". Egy későbbi nyilatkozatában viszont azt hangoztatta, hogy Helsinki törekvései nem változtak, továbbra is a Svédországgal közös csatlakozást tartja az elsődleges megoldásnak, szem előtt tartva a két ország nemzetbiztonsági érdekeit.
Hozzátette, hogy beszélt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is, aki hangsúlyozta: a szövetség is azt tartja kívánatosnak, hogy a két ország egyszerre lépjen be.
A finn tárcavezető azután beszélt minderről, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn kijelentette: Svédország nem várhatja Törökország támogatását a NATO-csatlakozást illetően, ha Stockholm nem mutat tiszteletet a muszlimok hite iránt.
(MTI)