Lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2023. január 20-án este. A járőröket a vármegyeszékhely bevásárlóközpontjának egyik eladója értesítette, mert egy ismeretlen férfi és nő próbált meg ruhákat lopni az üzletből.
Zoom
A tolvajduót az áruház biztonsági őre tetten érte, így a kár megtérült. Ám nem sokkal később egy másik üzletben tűnt fel a páros férfi tagja, és itt sem szándékozott fizetni a termékekért. Ez alkalommal egy kizárólag női és gyermekruhákat árusító üzletből próbált elhozni egy kabátot és egy pulóvert a tolvaj, méghozzá úgy, hogy felvette azokat. Azonban hamar szemet szúrt az eladóknak, hogy női ruhában próbálja elhagyni az üzletet a férfi.
A tolvaj – habár most is tetten érték – nem volt együttműködő, mint korábban: nem akarta visszaadni a frissen szerzett zsákmányát és lökdösődni, majd dulakodni kezdett az egyik biztonsági őrrel. Ez odáig fajult, hogy többször meg is ütötte a női alkalmazottat. A férfi végül „felvette a nyúlcipőt”, de több biztonsági őr is a nyomába eredt, akiknek sikerült feltartóztatni a rendőrök kiérkezéséig.
A 19 éves tolvajt őrizetbe vették a rablás miatt és gyanúsítottként hallgatták ki. A kecskeméti nyomozók kezdeményezik a fiatal felnőtt letartóztatását. Női társának az elszámoltatása folyamatban van.
A férfi a jogsértéskor talán még fel sem fogta, hogy milyen mértékben súlyosbította helyzetét, amikor a biztonsági őrre támadt. Ugyanis a lopással szabálysértést követett el, aminek a büntetési tétele jóval csekélyebb, mint a bűntettnek minősülő rablásé. Mivel a biztonsági őrrel szemben erőszakot alkalmazott a ruhanemű megtartása érdekében, így a tettének büntetése tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, írja honlapján a rendőrség.