Ma: 2024.05.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Együtt piáltak, aztán összeverte ismerősét egy 41 éves alkesz
Privátkopó 2023. 01. 20. 7:00:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 41 éves férfival szemben, aki 2020 júniusában, egy újpesti üzlet előtt, ittasan szóváltásba keveredett egy ismerősével, akit ezt követően durván bántalmazott.



A vádirat szerint a vádlott 2020. június 11-én, kora este találkozott néhány ismerősével, köztük a sértettel, és egészen másnap hajnalig együtt italoztak. A társaság a hajnali órákban egy Budapest IV. kerületi éjjel-nappali bolt előtt tartózkodott, amikor a vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki. Ennek során a vádlott rátámadt a másik férfira, megrúgta őt, aki ezt viszonozta, majd újabb, kölcsönös rúgások követték egymást, amelynek során a sértett egyensúlyát vesztette, és beesett a parkoló autók közé. A vádlott ekkor odalépett a földön fekvő férfihoz, és többször megrúgta a fején és a hátán.

Egyik ismerősük ezután a vádlott és a sértett közé állt, amikor azonban ellépett onnan, a vádlott újra bántalmazni kezdte a sértettet, először ököllel megütötte, majd több alkalommal megtaposta, illetve megrúgta a földön fekvő férfit. A sértett ezután kétszer is megpróbált felállni a földről, amihez a vádlott a kezét nyújtotta és felsegítette őt, a következő mozdulattal azonban újabb ütést mért rá, aminek hatására a férfi mindkét alkalommal ismét földre került. Végül az egyik ismerősének a segítségével sikerült felállnia, és elhagynia a helyszínt.

A bántalmazás következtében a sértett testszerte, de különösen a fején, zúzódásos sérüléseket szenvedett, azonban az elkövetés kitartó módja és intenzitása alkalmas volt arra, hogy a vádlott a sértettnek életveszélyes sérüléseket okozzon, azok elmaradása a véletlennek volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség a 41 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

További friss információk
A zenés mulatság után a sportcsarnok előtt folytatódott a „buli”
Vádat emeltek a rendőrséget háromszor is megfenyegető férfi ellen
Négy lány majdnem halálra vert egy 10 éves kisfiút - a tanárok és az iskolaőr szeme láttára
Megölte kisgyermekét, majd önmagával is végzett egy fiatal anya
A bíróság 16 és 18 év börtönre ítélte az öt gyereküket pokoli körülmények között tartó cigány „szülőket”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat