Elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró, a demokratikus ellenzék egykori oszlopos tagja, az első szabadon választott parlament képviselője, 74 éves volt – számol be a 24.hu, melyet a Mandiner szemlézett.
Zoom
Fotó: Beliczay László / MTI
A portál azt is megírja, hogy Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk irodalmi folyóirat szerkesztője volt, majd Magyarországra települt. 1980-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt az állását elvesztette. 1981-ben kiutasították Romániából. Ezután az USA-ban a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.
A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagjaként 1985-ben részt vett az ellenzéki csoportok monori találkozóján.
1989-ben a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben bejutott a parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője volt, 1992–94 között pedig a párt Országos Tanácsának elnökeként tevékenykedett. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő volt, majd 2000-ben kilépett a pártból.
1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékének docense, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa volt. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszoraként is dolgozott.
2002-től egy kommunista mozgalom, az ATTAC Magyarország alelnökeként tevékenykedett. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója volt, majd 2009-ben a Zöld Baloldal Párt Európai Parlamenti képviselőjelöltje; 2010 májusától a párt megszűnéséig ellátta a Zöld Baloldal Párt elnöki posztját. 2009-ben Húszéves a Köztársaság díjjal tüntették ki, 2020-ban pedig Budapest díszpolgárává választották. 2022-ben megkapta a Baumgarten-díjat.
Kapcsolódó: