eur:
395.28
usd:
371.62
bux:
66259.85
2024. április 16. kedd Csongor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), miután átvette a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Szellemi Honvédő díját a Novotel Budapest Congress Center Bartók termében 2022. december 8-án. Mellette Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke (b) és Fricz Tamás, a CÖF-CÖKA kurátora.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

CÖF-díj: "kiemelkedő munkát végeztek a nemzeti érdekeink védelme, érvényesítése érdekében"

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és a Regőczi Alapítvány vehette át a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Szellemi Honvédő díját.

A Regőczi Alapítvány nevében Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Áder János volt köztársasági elnök felesége vette át a díjat.

Az elismerésben évről évre olyan személyeket és szervezeteket részesít a CÖF-CÖKA, akik kiemelkedő munkát végeznek nemzeti érdekeink védelme, érvényesítése érdekében.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke a díjátadót megelőző sajtótájékoztatón bejelentette: a CÖF-CÖKA felszólítja az Egyesült Államokat és az Európai Tanácsot, hogy azonnal hívják tanácskozásra Ukrajna és Oroszország képviselőit az ukrajnai háború lezárása, a béke megteremtése érdekében.

Egyúttal javasolják, hogy a népfelség elve alapján kérjék ki az Európai Unió lakosságának véleményét arról, hogy békét vagy háborút szeretnének - tette hozzá Csizmadia László.

A sajtótájékoztatón bemutatták az Összefogunk című kötetet, amely 244 oldalon, 15 szerző közreműködésével, mintegy száz fényképpel mutatja be a CÖF-CÖKA 2009-es alapítása óta folytatott tevékenységét.

Németh Miklós Attila, a könyv szerkesztője arról beszélt, a rendszerváltást követő időszakban a társadalom szerveződését megnehezítette, hogy nem az értékek mentén alakultak a politikai pártok, hanem az emberek a pártokban keresték az értékeket.

Ugyanakkor a CÖF-CÖKA megalakulása, vagyis a "civilség" lehetőséget nyújt az értékteremtésre és ennek alapján az értékrend felépítésére a társadalom tagjai számára - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×