Őrizetbe vették Pedro Castillo perui elnököt - közölte szerdán a perui rendőrség a Twitter-oldalán. /Bővített hír./
A karhatalom már "volt elnök"-ként hivatkozott a kongresszus által nem sokkal korábban elmozdított politikusra, aki a nap folyamán elrendelte a törvényhozás feloszlatását. A rendőrség mikroblogján felvételeket is közzétett az őrizetbe vételről.
Az Andina helyi hírügynökség közlése szerint Castillót jelenleg az ügyészség hallgatja ki.
Castillo előzőleg a kongresszus feloszlatása mellett rendeleti kormányzást jelentett be egy új szükségkormány révén az elmozdítására indult harmadik törvényhozási kísérlet közepette. Az ellenzék és számos vezető perui politikus és tisztségviselő puccsról beszélt. A kongresszus válaszul elutasította a vonatkozó elnöki rendeletet, és megszavazta, hogy az eddigi alelnök, Dina Boluarte vegye át Castillo helyét. Az elnök elmozdítására a 130 tagú kongresszusban 101 képviselő szavazott hat ellenében és tíz tartózkodás mellett.
Boluartét időközben beiktatták ideiglenes elnöknek, aki ezzel Peru első női államfője lett. A 60 éves jogász szerdán tette le hivatali esküjét a limai törvényhozásban. A perui alkotmány értelmében az elnök elmozdítása esetén helyettese veszi át az államügyeket.
Boluarte kijelentette, hogy első intézkedései között szerepel majd a korrupció elleni fellépés, ami végtére Castillo bukását okozta.
"Puccskísérlet történt (...) , amit nem lelt támogatásra sem az intézményeknél, sem pedig az utcákon" - hangsúlyozta a frissen beiktatott elnök, aki politikai megbékélésre szólított mindenkit a nemzeti egység megteremtése érdekében. "Teret és időt kérek az ország megmentéséhez" - fogalmazott.
Castillo "volt elnökké" vált a kongresszus döntése értelmében - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Ned Price amerikai külügyi szóvivő, több latin-amerikai ország pedig aggódását fejezte ki a legutóbbi fejlemények miatt, és a demokrácia megóvását szorgalmazta.
"A perui kongresszus lépése következtében Castillo már volt elnök. A demokratikus rendszerek méltósága világszerte abban rejlik, hogy korrigálni tudják magukat. Továbbra is szorosan figyeljük az eseményeket, amelyek igen gyorsan követik egymást, de úgy tűnik, a perui kongresszus korrekciós intézkedéseket hozott azzal, hogy alkotmányos vádeljárással menesztette az elnököt" - mondta az amerikai szóvivő, hozzátéve: "a perui nép óhajainak és reményeinek megfelelően fogunk eljárni".
Argentína "mély aggodalmát" fejezte ki a perui politikai válság miatt - írta Twitter-üzenetében az argentin külügyminisztérium. A peronista Alberto Fernández kormánya egyúttal felszólított minden politikai és társadalmi szereplőt a demokratikus intézmények és az emberi jogok megóvására.
Costa Rica külügyminisztériuma azt közölte, hogy az ország kormánya "mélységesen sajnálja Pedro Castillo perui elnöknek a kongresszus feloszlatására és az alkotmányozó nemzetgyűlés kiírására vonatkozó döntését, mert ez az alkotmányos rend törését jelenti". Costa Rica a demokratikus hagyományát tisztelve a törvényes rend azonnali helyreállítását, valamint a politikai és állampolgári jogok szavatolását követeli Peruban - áll a közleményben.
A chilei kormány "mélységes sajnálkozását" fejezte ki a perui helyzet miatt, és ezzel együtt az emberi jogok és az alapvető szabadságjogot tiszteletben tartását szorgalmazta - derül ki a santiagói külügyminisztérium közleményéből.
A kolumbiai kormány a párbeszéd folytatását szorgalmazta valamennyi politikai szereplővel a demokrácia megóvása érdekében.
A perui belpolitikai válság miatt elhalasztja a december 14-re tervezett limai csúcstalálkozóját a Csendes-óceáni Szövetség - jelentette be szerdán Twitter-üzenetben Marcelo Ebrard, a latin-amerikai kereskedelmi tömörülés soros elnökének, Mexikónak a külügyminisztere.
(MTI)