Sikertörténet a használt kombájnok eladásában

biolife

A Biolife társaság jövőre ünnepli sikeres fennállásának 30. évfordulóját. Ez idő alatt a gépkereskedéssel foglalkozó cégek közt vezető helyet szerzett magának Szlovákiában. A cég „kevéssé használt” kombájnok értékesítésével is foglalkozik, amely körül egész évben akad teendő…

A galántai székhelyű gépforgalmazó vállalat használt kombájnokat is értékesít, ezen belül a CLAAS LEXION-okra specializálódik. „Ennek a márkának a portfóliónkban pótolhatatlan helye van. A Biolife a CLAAS márkával közel 30 éve áll kapcsolatban. Önmagáért beszél a több száz eladott gabonakombájn leszállítása Szlovákia szinte bármely vidékére. A legmagasabb színvonalú szolgáltatásokat igyekszünk nyújtani. Ezen dolgozik a tapasztalt szakemberekből álló csapat, amely sok év alatt gyűjtötte össze tudását mind az üzleti szférában, mind a szervizben és alkatrészellátásban is. Azt hiszem, nincs olyan időszak az év során, amikor elmondhatjuk, hogy kicsit megpihenhetünk a kombájnoktól. Az év elején van a behozatal, a gép teljes ellenőrzése, a szükséges dokumentumok biztosítása, a műszaki állapotfelmérése, a szükséges alkatrészek készletezése és természetesen a kombájn előkészítése. Ez csak egy nagyon rövid áttekintés arról a hosszú folyamatról, amely a behozott betakarítógépre vár azelőtt, hogy a gép az ügyfélnél kötne ki” – mondta Pavol Gaži, a Biolife képviselője.

Az egész logisztika, amely a gép megérkezésétől a gazdának való átadásig terjed, egy összehangolt munkát igényel, amely összeköti az egyes munkaszakaszokat úgy, hogy mindenki tudja a saját pozícióján, hogy mit kell tennie, és hogyan kell eljárnia. „Ez egy állandó kommunikációt igényel a kereskedelmi és szervizrészleg közt. A betakarítógépek raktárba szállítása tulajdonképpen egész évben zajlik, de főként télen jellemző ez. A legtöbb esetben ezek a gépek teljes mértékben fel vannak készítve a szezonra. Technikusaink előbb a gépet aprólékosan ellenőrzik, amit egy részletes protokoll kiírása követ. Ez a protokoll számtalan pontot foglal magában, amelyek segítségével teljes képet kapunk az adott kombájn állapotáról, valamint arról is, hogy mennyibe fog kerülni a javítás. Azért, hogy ezek a gépek teljesíteni tudják küldetésüket, és optimálisan legyenek kihasználva, egy nagyon fontos fázis következik, mégpedig a kezelő betanítása. A minőségi és következetes betanítással, különösen azok esetében, akiknek még nincs tapasztalata ezzel a technikával, egy sor hibát kerülhetünk el. Ezzel csökkentjük a gépek meghibásodási arányát és a szervizre nehezedő nyomást az aratás mozgalmas napjaiban. A legnagyobb hangsúly a kombájn napi karbantartására helyeződik, főként arra, hogyan kell azt helyesen elvégezni. Az iskolázást és a gépátadást követően már csak a gép üzembe helyezése marad hátra. Ezzel lezárjuk az egész folyamatot a kombájn behozatalától az eladáson keresztül a felkészítésig és az átadásig” – sorolja Pavol Gaži.

Természetesen a munka itt nem ér véget, a garanciális és a garanciális időn túli szerviz folytatódik a betakarítási munkálatok egész ideje alatt. „A pótalkatrészek raktára, illetve az ügyes munkatársak minden ügyfél számára maximális készenlétben vannak. Az állandó készenlét mellett megerősítettük a pótalkatrészek kiszállítását is, így jelentős mértékben hozzájárulunk a zökkenőmentes aratási munkálatokhoz.

Az aratás befejeztével a munkánk tovább folytatódik. Szezon utáni, illetve szezon előtti ellenőrzést kínálunk, ahol a megegyezést követően ezeket a gépeket »kulcsrakészen« adjuk vissza a tulajdonosnak. A gabonakombájnok a legbonyolultabb, illetve a legszofisztikusabb mezőgazdasági gépek közé tartoznak. Betetőzik a gazda egész éves munkáját a növénytermesztésben, aki a termést a lehető legrövidebb időn belül a lehető legjobb minőségben fedél alatt akarja tudni. Ezért a legfontosabb követelmények közé tartozik a gabonakombájn munkájának minősége, magas megbízhatósága használt gépek esetében is. Hisszük, hogy közel 30 éves munkásságunkkal sikeresen meggyőztük a gazdákat Szlovákia-szerte” – zárja a Biolife képviselője.

(A cikk szponzorált promóciót tartalmaz.)

www.biolife.sk

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?