VIDEÓ: Zelenszkij találkozott a donyecki harcokban résztvevő ukrán katonákkal

Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij kedden ellátogatott a Donyeck megyei Szlovjanszkba, az ukrán elnök a fegyveres erők napja alkalmából találkozott a donyecki harcokban résztvevő ukrán katonákkal, kitüntetéseket adott át, és megemlékezett az elesettekről, akik „életüket adták Ukrajnáért” – derült ki egy közösségi oldalon megosztott felvételből.

„Köszönjük az erőtöket és a kitartásotokat. A függetlenség előőrsei vagytok” – mondott köszönetet a harcoló csapatoknak az elnök a Telegramon.

„Hiszek benne, hogy legközelebb már az ukrán Donyeckben és Luhanszkban fogunk találkozni” – mondta a két kelet-ukrajnai megye székhelyeire utalva, amelyeket az oroszbarát szakadárok ellenőriznek.


Hozzátette: biztos benne, hogy az Oroszország által 2014-ben annektált Krím félsziget is visszakerül Ukrajnához.

Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta Zelenszkij többször járt a front közelében.

Szlovjanszk városa jelkép Ukrajna számára, mert 2014-ben néhány hónapig az oroszbarát szakadárok felügyelete alatt állt. A település 45 kilométerre fekszik Bahmuttól, amelyet az orosz erők a nyár eleje óta sikertelenül próbálnak elfoglalni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?