A XVII. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia november 24-én került megrendezésre, Komáromban. Két év után végre személyes jelenléttel valósulhatott meg a Selye János Egyetem rendezésének köszönhetően. E konferencia célja, hogy a különböző területeken tudományos kutatást végző diákoknak lehetőséget nyújtson bemutatni aktuális kutatási eredményeiket, majd azokat az adott szakterületen dolgozók elbírálhassák.

A rendezvény a Szlovákiai Magyar Tudományos Diákköri Tanács (SZMTDT), a Selye János Egyetem (SJE), a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara (NYKFE KeTK), a Jedlik Ányos Polgári Társulás és a Diákhálózat (DH) mint főszervezők közreműködésével, az OTDT Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) programja, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata (SJE HÖK), valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) védnöksége alatt valósult meg.

Idén a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia (FTDK) a hagyományoktól eltérő módon, a meghirdetett két nap helyett egy nap alatt zajlott le.

A regisztrációt követően dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD., a Selye János Egyetem rektora ünnepélyesen megnyitotta az eseményt, majd prof. dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Ezután kezdődtek a szekcióülések.

Idén 4 szekcióban 20 versenyző mutathatta be kutatása eredményeit. A szekciók a következők voltak: Biológia – Informatika – Fizika Szekció, Közgazdaságtudományi Szekció, Pedagógia – Humán Szekció, Társadalomtudományi Szekció. Főként a Selye János Egyetem, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem és a Comenius Egyetem hallgatói munkáit láthattuk, de a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetemről is volt jelentkező. A szekcióülések rendben zajlottak, és színvonalasabbnál színvonalasabb előadásokat hallhattunk.

A szekcióülések után következett az ismerkedés, a beszélgetés és a pihenő, hat óra tájban pedig az eredményhirdetés és a díjkiosztás. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) való részvételre 13 hallgató dolgozatát javasolták. A hallgatóknak sok sikert kívánunk az OTDK-hoz!

Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője 2023 első félévében megvalósuló brüsszeli tanulmányutat ajánlott fel, melyen Pracuová Eszter (Pavol Jozef Šafárik Egyetem) és Járosiová Stela (Selye János Egyetem) vehet részt.

A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) különdíjában Marča Roland (Selye János Egyetem) részesült.

Az FTDK fődíját, a MICROCOMP – Computersystem s.r.o. által felajánlott ajándékot pedig Bukor Benedeknek (Comenius Egyetem) ítélték.

Doc. RNDr. Bukor József, PhD., a Selye János Egyetem rektorhelyettese átadta a képzeletbeli FTDK stafétát dr. habil. PaedDr. Bárczi Zsófiának, PhD., a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara dékánjának. Ezáltal a következő, a XVIII. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia Nyitrán kerül majd megrendezésre.

Végül egy ünnepélyes zárszóval fejeződött be az idei konferencia, melyet dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD., a Selye János Egyetem rektora mondott, ezt követően még prof. dr. Weiszburg Tamás, az OTDT elnöke is szólt pár szót.

Ezzel természetesen még nem lett vége teljesen az eseménynek. A vacsorát követően a nap lezárásaként a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata (SJE HÖK) szervezésében egy kvízesten vehettek részt a versenyzők és az érdeklődők.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vett a konferencián! Reméljük, mindenki jól érezte magát!

Nagy szeretettel várunk mindenkit jövőre Nyitrára, a Közép-európai Tanulmányok Karára! Kedves hallgatók, vágjatok bele egy tudományos munka megírásába! Higgyétek el, nem fogjátok megbánni! Ne féljetek az új kihívásoktól, hiszen sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodhattok általa!

A hivatalos eredmények az FTDK weboldalán megtalálhatóak.
Az OTDK-ról bővebben itt lehet olvasni.
További információért kövessenek minket az FTDK Facebook- és Instagram-oldalain.

(Uhrapka Barbara)

A rendezvényt a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatja.