2022. december 5., 08:48

Polgármesterek találkozója Inámban

2022 decemberének első hétvégéjére a Szövetség nagykürtösi járási elnöksége és Jámbor László megyei képviselő találkozót szervezett a térség polgármesterei számára a határon átnyúló kapcsolatok megerősítését, fejlesztését célozva meg.

Inám
Galéria
+2 kép a galériában
Jámbor László
Fotó: Szövetség - Nagykürtösi járás

Amint arról a járási elnökség beszámolt, az Ipoly két partjáról Inámba érkezett településvezetők az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program kínálta legújabb lehetőségekről, valamint a Rimaszombatban működő megyei Fejlesztési Ügynökség eddigi eredményeiről és a jövőben elérhető pályázatokról hallhattak átfogó tájékoztatást.

A találkozón magyarországi részről jelen volt Balla Mihály országgyűlési képviselő és Barna János, Nógrád Megye Önkormányzata Közgyűlésének alelnöke is, aki a találkozó kezdeményezőjeként tolmácsolta a meghívást Nyugat-Nógrád polgármesterei felé.

A résztvevőket házigazdaként Régi Anikó, a Szövetség járási elnöke köszöntötte, majd alapos részletességgel Sándor Ildikó mutatta be az Interreg-féle pályázatok szabályait. A Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójaként hatalmas tapasztalati tőkét sikerült felhalmoznia, mellyel szívesen segíti a pályázókat.

A találkozó végén Mag Fodor Enikő és Ádám Diana is szót kapott, hogy bemutassák a Besztercebánya megye által kínált fejlesztési lehetőségeket és az eddig elért eredményeket.

Inám
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.