UNESCO: Magyarország kettő, Szlovákia egy szellemi kulturális örökséggel gazdagodott
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, ismertebb nevén az UNESCO a héten bővítette szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listáját. Magyarország két, Szlovákia egy új tételnek örülhetett, tulajdonképpen közösen!
Magyarország és Szlovákia, hat másik európai állammal terjesztette az UNESCO elé a lipicai lófajta tenyésztésének hagyományát, amelyet a világszervezet méltónak talált arra, hogy felvegye azt a szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listájára. Az idén Marokkó fővárosában, Rabatban rendezett Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága tizenhetedik ülésszaka a lipicai lótenyésztés mellett egy újabb örökségi címet is adományozott Magyarországnak,
ugyanis innentől a magyar vonós zenekari hagyományok is közös szellemi világörökségünk részét képezik.
Magyarország egyedül terjesztette be ezt a tételt a bizottság elé, amely végül megfelelőnek találta a magyar javaslatot.
A lipicai lótenyésztés hagyományait összesen nyolc ország (Magyarország, Szlovákia, Ausztria, Olaszország, Horvátország, Szlovénia, Románia és Bosznia-Hercegovina) együttműködésének köszönhetően sikerül felvenni a szellemi kulturális örökségek listájára.
A lipicai lótenyésztés eredetileg a bécsi császári udvar igényeinek kielégítésére irányult, de mára a lipicai fajta különleges szerepet tölt be a vidéki közösségek mindennapi szociális és kulturális életében - áll az UNESCO által kiadott indoklásban. A lipicaiak nem csak a fenntartható turizmusban játszanak fontos szerepet, de kiváló, széles körben alkalmazott terápiás állatok.
A lótenyésztés elmélete és gyakorlata több mint 450 éve kapcsolja össze Közép-Európa közösségeit, ezzel a közös identitás fenntartásának egyik fontos eleme
- indokolta a világszervezet hivatalos közleményében, hozzátéve, hogy a hagyomány egyedülálló szókészlete, valamint a lovak és tenyésztői között fennálló különleges kapcsolat miatt méltó arra, hogy az ENSZ égisze alatt is védelmet élvezzen.
Magyarország a lótenyésztésen kívül egy másik, ezúttal egyedül beterjesztett elemmel is elnyerte az örökségi címet.
A hivatalosan "magyar vonószenekari hagyomány" nevet viselő tétel tulajdonképpen a magyar népzenei hagyomány globális elismerését jelenti. A magyar vonószenekar az ország "egyik meghatározó zenei együttese" - áll az indoklásban, de klasszikus felépítése, a hegedű, brácsa, bőgő összetétele régióról régióra számos formában jelenik meg és gazdagítja közös szellemi örökségünket. A XX. század közepéig ezek az együttesek szolgáltatták a falusi mulatságok, családi és egyéb ünnepségek, mezőgazdasági, valamint vallási ünnepek zenei aláfestését. A legjobb zenekarok akár több ezer dalt játszanak, amelyeket gyakran fejből, mindenféle kották nélkül adnak elő. Ez a szájhagyomány alapú zenei örökség egyedülálló a világon - írják. A dalokat és dallamokat nem lehet elválasztani a társadalmi kontextustól, így azokat nem csak a zenészek, de a közönség, a táncosok és a társadalmi közeg is folyamatosan alakítja.
- zárul a méltatás.
Az UNESCO 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséért létrejött egyezményt, amelyet mindkét ország 2006-ban ratifikált. Az elmúlt években Szlovákia összesen kilenc, míg Magyarország nyolc tétellel került fel a szellemi kulturális örökség, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó Jó Megőrzési Gyakorlatok Regiszterébe (Register of Good Safeguarding Practices).
A szlovákiai tételek közé tartozik a hagyományos furulyazene, a Terhely (Terchová) környéki népzene, a kecskeduda hangszeres zene, a hagyományos cseh-szlovák bábjáték, Felső-Garam kórusénekei, a kékfestés (Magyarországgal közösen), a drótos mesterség, a solymászat, illetve a már említett lipicai lótenyésztés (ez utóbbi kettő szintén Magyarországgal közösen). Magyarország hat elemmel szerepel a szellemi kulturális örökség listáján és kettővel a már említett Jó Megőrzési Gyakorlatok Regiszterében. Elsőként 2009-ben sikerült felterülni a listára, a hagyományos mohácsi busójárással. Azóta a matyó közösség népművészete, a már említett kékfestés, a solymászat, a lipicai lótenyésztés, illetve a vonós zenekarok nyerték el ugyanezt az elismerést. Magyarország két tétellel képviselteti magát a a jó megőrzési gyakorlatok listáján: az UNESCO-nál úgy a Kodály-módszert, mint a táncházmozgalmat méltónak találták erre.
A listára nem csak felkerülni lehet! Előfordul az is, hogy egy-egy hagyomány "meghaladottá" válik az UNESCO ítészei számára. Így járt idén egy ősi belga népszokás, a Ducasse d'Ath. A belgiumi Ath városában minden évben megrendezett maszkos-jelmezes felvonulás Dávid Góliát felett aratott diadalának állít emléket immár több száz éve.
A hagyomány még 2008-ban kapta meg az UNESCO-elismerést, csakhogy az időközben beköszöntött politikai korrektség korszakát már nem sikerült sértetlenül átvészelnie.
Számos afrikai állam és európai jogvédő szervezet lobbizott azért, hogy a Ducasse-t levegyék a listáról, ugyanis a hagyományos jelmezes felvonulás egyik visszatérő figurája, a "vadember", egy feketére festett arcú, orrkarikás figura. Az UNESCO aktuális gyűlésén végül minden tagállam, igen, még a "tulajdonos" Belgium is amellett szavazott, hogy a Ducasse d'Ath lekerüljön a listárók. A város vezetősége ugyan továbbra is megrendezi majd a felvonulást, de a belga lapok beszámolói szerint a "vadember" többé nem kap helyet az ünnepi forgatagban. Az UNESCO illetékesei már megüzenték, ha erre sor kerül, megfontolják a Ducasse "rehabilitációját".
