Hazugságok színjátéka
Játsszunk el a gondolattal: bemegyek egy bankba, és felveszek egy jókora kölcsönt. Megegyezünk, ám a bank néhány nap múlva értesít, baj van a fizimiskámmal, csak akkor adja oda a pénzt, ha kockás sapkát teszek a fejemre.
Kockás sapka teljesítve, megyek ismét a bankba, ahol közlik: az egyik lábamon sárga, a másikon fekete cipőt kell viselnem, hozzá szivárványos zoknit, különben fel is út, le is út. Cipőváltás megejtve, ám ekkor jön az újabb hideg zuhany: kopaszra kell nyíratni magam. Rávágom a bankra az ajtót, de a törlesztőrészletek már ketyegnek. Megyek a bíróságra, ahol a bank által érzékenyített bírók, akik a bank rokonai, természetesen nem nekem adnak igazat.
Úgymond. Hogy melyik bankház volt a szerencsés nyertes, aki ennek a kamatait bezsebeli, szinte mellékes. Valószínűleg az ötletgazda és annak a szivarzsebéből kilógó korrupt uniós vezetők. Ennél fontosabb, hogy a hitelt az unokáinknak is lesz szerencséjük törleszteni. S talán az sem mellékes, hogy Európa talpra állítása helyett az Unió az ukrajnai háború folytatása, Putyin legyőzése nevű rulettre tesz fel rekordösszegeket. (Csak idő kérdése, mikor állnak elő az újabb, az Ukrajna felépítésére kitalált gigakölcsön ötletével.)
A magyar kormány jelezte: igazából nincs is szüksége erre a pénzre, de a szolidaritás érdekében, s hogy segíthessünk azokon az országokon, ahol a vírus a legnagyobb pusztítást végezte, szintén kezességet vállal a hitel felvételében.
A 750 milliárd eurós kölcsönből Magyarországnak 5,8 milliárd jutna, Lengyelországnak 35 milliárd. Lengyelországgal már megegyeztek a brüsszeliták (úgymond), mégsem utalják a pénzét, Magyarországgal (írom ezt november 25-én, szombaton) tovább folyik a kutyakomédia a sapkáról, a cipőről és a hajvágásról.
Természetesen mindannyian tudjuk, nem más ez, mint a jogállamiság, az „európai értékek” és más zavaros, semmi konkrétumot nem tartalmazó lózungokba csomagolt liberálbalos politikai zsarolás. De helyénvalóbb lenne fenyegetőzésről, kiéheztetésről, jogtiprásról, a (természetesen nem létező) háttérhatalom feltétlen kiszolgálásáról beszélni. Ez mind belefér abba a színjátékba, amit az Európai Unió ad elő a világ forgószínpadán. A sajtóhírek egymást cáfolva jönnek futószalagon, mindenki nyilatkozgat, mindenki mást mond, miközben a sarokba leszórt kukorica ott szárad tavasz óta, amelyre Magyarországot akarják térdepeltetni, mert volt olyan pofátlan, hogy ismét nemzeti kormányt választott magának, veszélybe sodorva a mestertervet, amelyet a (természetesen nem létező) háttérhatalom vagy száz éve dédelget: az Európai Egyesült Államok nevű birodalom létrehozását.
Mindezek után nyilatkozhat bárki bármit, amíg nem fut be a számlára a pénz, nehéz elképzelni, hogy Magyarországnak más megoldása marad, mint rávágni a bankra az ajtót. Ahol – mint például a lengyelek esetében – nyíltan a képébe hazudnak az embernek, ott véget ér a barátság. Lehet kínai jüan, izraeli sékel, örmény dram alapú részvényeket kibocsátani, nyitni kelet, észak vagy dél felé, kereskedni a fél világgal, de arra várni balgaság lenne, hogy ezek valami csoda folytán beismernék, rossz lóra tettek, és egy ezeréves történelemmel bíró ország a jogrendjét, alkotmányát az ő kényük-kedvük szerint nem fogja váltogatni.
Lehet sapkát, cipőt, frizurát cserélgetni, lehet jó pofákat vágni, sálakon rugózni, de egyet nem lehet: szerződéseket nem betartani, adott szót sorozatosan megszegni, vigyorogva elorozni a gyerekeink jövőjét. Ilyen „baráti” nyomásnak még az ellenségei kedvéért sem enged az ember, nem még a szövetségesei kedvéért.
Megjelent a MAGYAR7 48. számában.
Kövesdi Károly
