Martin Klus kilép az SaS-ből a bizalmatlansági indítvány miatt

Martin Klus

Martin Klus független parlamenti képviselő tagsága megszüntetését kéri az SaS-ben, ezt a közösségi hálón jelentette be azt követően, hogy a párt rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte a kormány leváltására. Klus október végén már kilépett az SaS-frakcióból és lemondott a párt alelnöki posztjáról. Nyolc évig működött együtt a párttal, három évig volt a tagja.

Klus kijelentette, érti, hogy ellenzéki pártként az SaS-nek nincs túl sok lehetősége, de a kormány megbuktatásának következményeit kell mérlegelni. „Nem politikusként, hanem politológusként mondom, hogy végül a Smer és a Hlas diadalmas visszatérését tartom valószínűnek. Pontosan úgy, mint a 2012-es előrehozott választáson. Csak most megeshet, hogy alkotmányos többséggel térnek vissza” – véli Klus.

Hozzátette, 2012-höz hasonlóan az SaS most is nehezen jutna be a parlamentbe. „Éppen ezért eléggé csodálkozom, hogy hajlandók ekkora kockázatot vállalni. Ezzel nem tudok azonosulni, ezért az elkövetkező napokban kérni fogom a párttagságom megszüntetését” – tette hozzá.

Klus a 2020-as választást követően külügyi államtitkár lett, az SaS kormányból való távozását követően tért vissza a parlamentbe. A frakcióból való kilépését azzal indokolta, hogy eltérően ítéli meg az ország helyzetét és az előrehozott választások kérdését, mint az SaS képviselői klubja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?