Nyitókép forrása: SITA/Ľudovít Vaniher

 

Hamarosan újabb ország követheti Magyarország példáját, aki kritizálja Ukrajna katonai támogatását és akadályozza az oroszellenes szankciókat. Szlovákiáról van szó – írja az Evropszka Pravda. A terjedelmes cikk szerint Szlovákiában oroszbarát politikai fordulat következhet be, mindezt pedig Zuzana Čaputová keddi országértékelő beszédéből olvasták ki.

 

Čaputová országértékelése: Kritika, kritika, kritika. Minden rossz az országban

 

„Szlovákiáról van szó, amellyel jelenleg nagyon sikeresen építjük a kapcsolatokat. Ukrajnát támogatja a szlovák államfő, a kormányfő és a külügyminiszter is. A súlyos politikai válság azonba ezt az idilli összehangot eltörölheti”

 

írja az ukrán lap, majd emlékeztet, hogy a jelenlegi szlovák kormánynak nincs többsége a parlamentben, többség nélkül pedig nincs jövő évi költségvetés sem. Ráadásul Čaputová kijelentette, hogy az előrehozott választás már-már a kisebb rossznak tűnik, mint az elhúzódó politikai válság.

 hirdetes_810x300  

 

„A probléma egyértelmű: ha a koalíciós pártok elveszítik az előrehozott választásokat, a hatalmat az ellenzéki Robert Fico exkormányfő ragadja magához, aki most azért kritizálja a szlovák kormányt, mert segít Ukrajnának”

 

aggodalmaskodik a cikk szerzője. Majd nagyjából a szlovák mainstream tálalása szerint követi végig az elmúlt két év történéseit. Eszerint a válságért Igor Matovič a felelős, aki pénzügyminiszterként beleavatkozik más minisztériumok dolgába (megjegyezzük, ez teljes normális, ha költségvetési vonatkozásai is vannak egy minisztériumi javaslatnak – a szerk.). Megemlíti az SaS távozását, a kisebbségi kormány létrejöttét.

 

Miközben a pártok aktuális népszerűségi indexeit sorolja fel, tesz egy érdekes megjegyzést is Eduard Heger kormányfőről:

 

„Az OĽANO népszerűsége 8 százalék alá esett, ami csak a kezdet. Jelenleg a párt több képviselője is kritizálja Matovičot, és talán készen állnak egy különálló politikai projektbe átigazolni, ha azt Eduard Heger vezeti”.

 

Az a cikkből nem derül ki, miből gondolják úgy, hogy Heger körül új politikai párt formálódik. Mi azért megjegyezzük, hogy annyira nem elrugaszkodott a felvetés, hiszen Heger abszolút Nyugatot másoló retorikája és Ukrajna-politikája tökéletesen illeszkedne Dzurinda már formálódó új pártjába. Az OĽANO-n belül pedig tényleg van egy kilencfős liberális-progresszív platform, amely kritizálja Matovičot, az élén pedig Jan Budaj áll. Még az is logikus, hogy Heger részvételét eddig belföldön nem nagyon hangoztatták, lévén, hogy kormányfő, és egy ilyen dolog kiszivárgásával elvesztenék az ellenőrzést az események felett.

 

A szlovák politikai helyzet elemzéséből aztán az ukrán lap végül arra a következtetésre jut, hogy az egyetlen jó megoldás Ukrajna, vagyis Szlovákia számára, ha egy HLAS-SaS-PS koalíció jön létre a következő választások után, hiszen Peter Pellegrini tartózkodik az oroszbarát kijelentésektől (az ukránok számára Ukrajna támogatásának kétségbevonása már oroszbarát magatartás – a szerk.) és a HLAS alapvetően Nyugat-barát párt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.