Szabó Előd, a Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör esperese Jeremiás próféta könyvéből választott igéjére alapozta ünnepi istentiszteletét. Jeremiás olyan korban élt, amikor népe aránylag jól és békésségben élt, úgy érezhették, kezükben a gyeplő. Elbizakodottá, gőgössé váltak, elfordultak Istentől, s nem hittek a prófétának, hogy nehéz idő és veszedelem közeledik, sőt, ítéletre lehet számítani. Aztán amikor a megjósoltak bekövetkeztek, vállalta sorsukat, velük ment a babiloni fogságba, ahol bátorítani és vigasztalni kezdte őket. Népe látta a babiloniak erejét és szervezettségét, és ismét kevesen hittek neki, hogy legyen bármilyen nagy és hatalmas, ami embertől, nem pedig Istentől származik, annak előbb-utóbb vége lesz, és hazatérhetnek. Manapság is azt érezni, hogy Isten törvényei nincsenek a középpontban, eltávolodtunk a Gondviselőtől. Harminc éve aránylag szabadságban, biztonságban és gazdagodva élünk, ami minket is elbizakodottá tett. Amikor szomszédunkban háború tört ki, szívünkbe félelem költözött, aggódni kezdtünk az előttünk álló tél miatt, egyre gyakrabban kérdeztük: vajon lesz-e mivel kifűtenünk otthonunkat? A hívő és bizalommal teli emberek tudják, ha türelemmel várunk és bizakodunk, a lehetőség kapui kinyílnak. Kinyílt Fekete Levente, Fekete Judit és a nagyajtai unitárius egyházközséghez tartozók előtt is, és éltek a felkínált történelmi lehetőséggel: régi, évtizedek óta ápolt tervüket megvalósították, templomukat és környezetét újjávarázsolták.

Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke az Erdővidék Kultúrájáért Díjról szólva úgy fogalmazott: közel két évtizede alapították, mert szerették volna elismerni azok munkáját, akik tevékenységük révén hozzájárultak közösségük fejlődéséhez és gazdagításához. „Fekete Levente és Fekete Judit olyan emberek, akik áldást jelentenek környezetük számára. Tettek akkor, amikor felépítették az Áldás Házát, amikor ápolták Nagyajta szellemi örökségét, amikor partnerek voltak a közművelődési programok megvalósításában, vagy – tevékenységük csúcsán – amikor annyi év munkájával felújították a templomot” – mondotta Demeter László.

Bihari Edömér, Nagyajta polgármestere hozzátette, büszke lehet az a község, amelynek olyan öröksége van, mint az unitárius templom. De nem csak az örökségre kell büszkének lenniük, hanem a gazdáira is, akik vigyáztak rá, akik áldozatos munkájukkal nemcsak megmentették, hanem Erdővidék igazi gyöngyszemévé varázsolták azt – olyannak, amilyennek évszázadokkal ezelőtt talán építői sem láthatták.

Szabó Előd laudációjában elmondta, a Fekete házaspár lelkesedéssel szolgálja közösségét: nem csak a szószékről és az orgona mellől, hanem az élet minden területén. A lelki kenyér mellett fiatalokkal foglalkoztak, tanáccsal szolgáltak, lelkesítettek, bátorítottak, szárnyalásukba pedig bárkit befogadtak. Az ő hitükre volt szükség ahhoz, hogy a pusztulás jeleit mutató templom és a várfalak megmeneküljenek. Meg­győződése, Isten azért rendelte őket Nagyajtára, hogy melléjük jó szándékú embereket adjon, velük együtt közösen, lépésről lépésre elvégezhessék ezt a látványos eredménnyel végződő munkát. Alázatosak és szerények, így a megítélt díjat sem fogják kisajátítani, szívesen osztoznak rajta mindazokkal, akiknek szívügyük Nagyajta – mondotta.

Demeter László a díjat átadva úgy fogalmazott, tekintsék azt ösztönzésnek, s folytassák egészségben elkezdett munkájukat. Fekete Levente könnyekkel küszködve köszönte meg az elismerést, s kívánta, a templom megújult falai között még sokszor tudjunk hálát adni, mindenki életén és munkáján legyen áldás.

Az eseményt fellépésükkel gazdagították Fekete Hunor citerásai, Szekeres Tas baróti fiatal éneklése és az őt orgonán kísérő középajtai Román Ábel játéka. Az esemény szeretetvendégséggel ért véget az Áldás Házában.