eur:
389.35
usd:
361.72
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett
Tűzoltók a VI. kerületi Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épületnél dolgoznak, ahol homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra 2022. június 27-én. Az omlás az épület tetejéről indult el, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Fontos fejleményt közölt a rendőrség a Jókai utcai házomlás ügyében

Eddig 46 tanút hallgattak ki, de gyanúsítotti kihallgatás egyik esetben sem történt - nyilatkozta a rendőrség.

A BRFK szóvivője a Népszavának adott tájékoztatást a Jókai utcai házomlás jelenlegi állásáról. Csécsi Soma azt mondta, hogy eddig nincs gyanúsított, csak tanúkat hallgattak meg. Azt sem tudta megmondani, hogy mikorra várható a vizsgálatok lezárása.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a májusban kigyulladt, majd júniusban leomlott ház felső szint lakásai továbbra is beáznak, mivel nem készült el az ideiglenes tető. A ház lakói társasházi közgyűlést hívtak össze a múlt héten, ám a kivitelezőt hiába várták, nem jelent meg.

Közben a balesetben megsérült, és tolószékbe kényszerült balerina jelezte, ők is kártérítést kérnek az omlás felelősétől.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×