Nyitókép forrása: Facebook

 

Rigó Konrád (Szövetség-Aliancia, Most-Híd platform) néhány nappal ezelőtt találkozott Rastislav Káčer szlovák külügyminiszterrel, aki nem mellesleg magyar revízióval riogatja a szlovákokat. Kettejük között sok hasonlóság van. Például egyiküket sem választották meg arra a tisztségre, ahonnan igen nagyképűen és fennhangon szoktak bölcselkedni. Hogy miről diskurálhattak? Rigó vélhetően liberális továbbképzésen vett részt arról, hogyan kell féligazságokkal vagy otromba nagy hazugságokkal kieszközölni, hogy a felvidéki magyarság politikai képviselete rálépjen arra az útra, amelynek végén mint közösség megszűnik létezni.

 

A recept már ki van próbálva. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint Rastislav Káčer külügyminiszteri kinevezése.

 

Ősz elején a liberálisok dobbantottak a kormányból, mely így kisebbségi kormányzásba szorult. Ahhoz, hogy a liberális érdekek kormányon kívülről is érvényesülhessenek, meg kellett akadályozni, hogy a kisebbségi kormány nélkülük boldoguljon. Ehhez pedig az kellett, hogy frakción kívüliekkel ne működhessen együtt. A megoldás?

 

 hirdetes_810x300  

Az SaS megágyazott neki, a sajtó pedig azóta is szorgalmasan életben tartja azt a narratívát, miszerint Matovič „fasisztákkal” működik együtt. Miért kell fasisztáknak titulálni azokat, akik nem azok? Nehogy meglegyen a kormányzó többség. Ha meg lett volna, az OĽANO talán nem kényszerült volna rá, hogy az elnöki palotának tetsző jelölteket ültessen kulcspozícióba, például a külügyminiszteri székbe. Persze, ez sem annyira biztos, hiszen időközben létrejött egy Ján Budaj vezetett OĽANO-n belüli liberális szárny azzal a feladattal, hogy darabokra szakítsa a pártot, ha az esetleg tárgyalni merészelne a frakción kívüliekkel a parlamenti többségről. Magyarul: elsüllyessze az OĽANO-t, ha kiveszi az adut a liberálisok kezéből.

 

Márpedig, ha Káčernél működött a recept, Rigónál miért ne működhetne..?

 

És akkor jött az elmúlt napok legbicskanyitogatóbb felvidéki politikai posztja Rigó Konrádtól, aki szerint a kisebbségek (már eleve a szóhasználat, hogy kisebbségizik, ahelyett, hogy például a nemzeti közösség megnevezést használná), köztük a magyar „kisebbség” (mert mi a többség melletti kisebbségeknek is csak a kisebbsége vagyunk) legjobb barátai csakis a liberálisok lehetnek, a Szövetségnek csak velük szabad együttműködni. Hiszen nemzeti, konzervatív vagy populista oldalon nem találhatunk szövetségeseket. Kik maradnak hát nekünk? Na ugye!

 

A posztból viszont hiányzott a realitásokra rámutató folytatás: a nyugati irányú elvándorlásban, migránsok betelepítésében, nemzeti érdekek feladásában, a közösségi lét felbomlasztásában, a szélsőséges individualizmus érvényesítésében, a gyermekvállalások módszeres csökkentésében és a társadalom mikrorétegeinek egymással szembeni kihasználásában érdekelt liberálisok ugyan mit adhatnak a felvidéki magyar közösségnek?

 

És úgy általában: mit tudna adni a közösségnek a Most-Híd makacsul ragaszkodó, levakarhatatlan árnyéka? Azon kívül persze, hogy elismétli a nyugati fősodor szlogenjeit kiegészítve a szlovák fősodor legfontosabb kijelentéseivel…

 

Persze értem én a képletet. Rigó valójában nem Káčer, hanem a leendő Budaj, aki majd szétveri a pártot, amint eltér a liberálisok által megszabott iránytól.

 

Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 19 olvasónak tetszik ez a cikk.