Kórházi igazgató: Az orvosok távozása veszélyeztetheti a sürgősségi ellátást

Alexander Mayer

Az orvosok esetleges távozása veszélyeztetheti a sürgősségi ellátást a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) egyes osztályain – jelentette ki Alexander Mayer, a kórház igazgatója csütörtökön.

Az igazgató hozzátette, reméli, végül megszületik a megállapodás a kormány és az Orvos Szakszervezetek Szövetsége (LOZ) között, és az orvosok végül visszavonják a felmondásukat.

„Ha mégsem, akkor át kell állnunk arra, hogy csak a sürgős eseteket lássuk el” – mondta az igazgató. Hozzátette, hogy az UNB mintegy 470 orvosa, az állomány közel harmada felmondott.

Az elsődleges feladat a sürgősségi osztályok működtetése. Az UNB az összes pozsonyi kórház, és a malackai (Malacky) kórház segítségét kérte. Nagyon súlyos a helyzet” – hangsúlyozta Mayer.

A kórház a közeljövőben várhatóan utasítást kap az egészségügyi minisztériumtól a tervezett műtétek törlésére. „Ez azt jelenti, hogy az ország kórházaiban le kell állítani a tervezett műtétek elvégzését” – mondta, és hozzátette, ezt fokozatosan vezeték be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?