Nyitókép: SITA/AP Photo/Alberto Pezzali, File

 

A skót parlament hatáskör hiányában nem írhatja ki az újabb függetlenségi referendumot a brit törvényhozás engedélye nélkül – így döntött a brit legfelsőbb bíróság szerdán. Ugyenerre a napra országszerte demonstrációkat hirdettek az elszakadáspártiak.

 

A Skót Nemzeti Párt először 2014-ben bocsátotta népszavazásra a kérdést, maradjon-e Skócia az Egyesült Királyság tagja. Akkor a maradásra szavaztak többen.

 

Nicola Sturgeon első miniszter (ez a kormányfői poszt megfelelője) jövő év október 19-én akart újabb népszavazást tartani. „Skócia nem engedheti meg magának többé, hogy a Westminster ellenőrzése alatt éljen” – jelentette ki Sturgeon nem sokkal a kormány függetlenségi programjának nyilvánosságra hozatala előtt.

 hirdetes_810x300  

 

A legfelsőbb bíróság határozatának kihirdetése előtt a skót kormányszóvivő úgy nyilatkozott, hogy a referendum kiírására a demokratikus felhatalmazás megvan, mert a képviselők többsége támogatja azt.

 

Robert Reed lord, a legfelsőbb bíróság elnöke hangsúlyozta, hogy nem politikai döntést hoztak a függetlenség előnyeiről.

 

Az egyhangú döntést a bíróság azzal indokolta, hogy a Holyrood, a skót törvényhozás nem rendelkezik hatáskörrel a második függetlenségi népszavazás elrendelésére. Ehhez Westminster, a brit parlament hozzájárulása is szükséges.

 

Reed szerint a kérdés az volt, hogy a skót kormány törvényjavaslata érinti-e az Egyesült Királyság parlamentje számára fenntartott ügyeket. Márpedig a Skócia függetlenné válását célzó törvényjavaslat megszüntetné az uniót és az Egyesült Királyság parlamentjének szuverenitását.

 

A függetlenségpárti skót kormány „Új Skóciát építünk” elnevezéssel hirdette meg programját, amely a többi között arra hívta fel a figyelmet az uniós csatlakozással Skócia piaca az Egyesült Királyság népességének hétszeresére bővülne, a mozgásszabadság pedig nemcsak a skótok számára tenné lehetővé, hogy az unió területén bárhol éljenek, dolgozzanak vagy tanuljanak, hanem fordítva: az uniós állampolgárok is szabadon vállalhatnának munkát Skóciában, ahol csökken a munkaképes lakosság száma.

 

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság néven Angliát, Skóciát, Walest és Észak-Írországot foglalja magába. Csaknem 68 millió ember, köztük mintegy 5,5 millió skót él a szigetországban.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!