eur:
393.9
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
A szavazatszámláló bizottság tagja lezár egy urnát a Nagykanizsa Központi Óvoda Kossuth téri Tagóvodában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Mindent vitt a Fidesz Kenderesen

Barabásné Forgács Edit (Fidesz-KDNP) nyerte a polgármester-választást a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kenderesen, ahol a képviselő-testület hat tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján szereplő információk szerint a Fidesz-KDNP színeiben induló Barabásné Forgács Editre 1104-en szavaztak, míg a három független jelölt közül Bogdán Péter Szabolcs (korábbi polgármester) 318, Horváth Ferenc József 165, Szabó Csaba 10 szavazatot kapott.

A képviselőket huszonegy jelölt közül - tizenöten függetlenként, hatan a Fidesz-KDP jelöltjeként indultak - választották ki a kenderesiek, mind a hat képviselői helyet a Fidesz-KDNP jelöltje szerezte meg - közölte Záhonyi Ferenc, Kenderes jegyzője, a Helyi Választási Iroda vezetője az MTI-vel.

Kenderesen azért kellett időközi választást kiírni, mert feloszlott a képviselő-testület.

Újraválasztották Balassáné Ujvári Zsuzsanna polgármestert Siójuton

Ismét Balassáné Ujvári Zsuzsanna független jelölt nyerte a polgármester-választást a Somogy megyei Siójuton, ahol a képviselő-testület négy tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a 2019-es önkormányzati választáson is győztes településvezető 196, míg szintén független vetélytársa, Krisztin Endre 32 érvényes szavazatot kapott. A képviselőket öt független jelölt közül választották ki a siójutiak.

A Siófokhoz közeli község 544 választópolgára közül 230 élt a szavazati jogával, a polgármester-választáson két, a képviselő-testület választásán egy voks volt érvénytelen.

A választásra a képviselő-testület feloszlásról szóló korábbi döntése miatt volt szükség.

Hárich József Babarc új polgármestere

A címért egyedül, függetlenként induló Hárich Józsefet választották Babarc polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információ szerint a jelöltre 240-en voksoltak érvényesen a Mohácstól nyugatra fekvő község 592 választópolgára közül.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a korábbi független településvezető, a községet évtizedeken át irányító Pécsi Sándor nyugdíjba vonulása miatt szeptemberben lemondott posztjáról.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×