Egyre távolabb a rendtől – napirenden a megyei rendőrségi beszámoló
(Dr. Tardi Béla, az Érpataki Modell jogsegélyszolgálata vezetőjének és Jámbor Márk, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnökének közleménye)
A közbiztonsági jelentés tükrözi a megye rendkívül rossz közbiztonsági helyzetét. Bár a statisztika szerint csökkent a bűncselekmények száma, ez valójában a szabálysértési értékhatár felemelése miatt jelent csökkenést. A Jobbik és az Érpataki Modell Országos Hálózata az elmúlt hetekben több települést is felkeresett a megyében, hogy ne az íróasztal mögül, hanem testközelből vehesse szemügyre a valóságot.
Szentistvánon az újságírót is megverik
A Mezőkövesd melletti Szentistván településen a Jobbik lakossági fórumára érkező újságírót nem a szokásos sajtófogadtatás várta, hanem agresszív cigányok, akik minden előzmény nélkül megverték. A bántalmazó – azóta már – bíróság elé állt. Az eset kapcsán kiderült, hogy a kis faluban négy-öt masszív bűnözői háttérrel rendelkező család terrorizálja a településen élőket és az ott dolgozókat. Ordítozva, fenyegetőzve, követelőzve mennek be a polgármesteri hivatalba, rengeteg vagyon elleni bűncselekményt követnek el, megkeserítik az ott élők mindennapjait, megfenyegetik a polgármestert, a jegyzőt. Jellemző, hogy idén a szociális tűzifát szállító teherautót is eltérítették, a tiszafüredi alvilág egyes tagjaival pedig szamurájkardos vívóleckéket is tartottak már a helyi focipályán. Az egyébként takaros portáiról híres Szentistvánon az utóbbi időben holland nyugdíjasok vásárolnak nádfedeles vályogházakat a parasztromantika jegyében. Ezt vélhetően már megbánták, ugyanis a költöztető brigádnak öltözött elkövetők fényes nappal teherautójukkal az udvarra beállva zavartalanul pakolták ki azokat. Mindezek után a Jobbik és az Érpataki Modell képviselői felkeresték a Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőit, kérve a településen a fokozott rendőri jelenlétet. Tisztázták azt is, hogy a törvényes rend helyreállítása érdekében áramlopások, illetve egyéb bűncselekmények elkövetőivel szemben rendszeresen fognak intézkedést kezdeményezni a mélyigénytelenek által lakott településrészeken. A rendőrség támogatásáról biztosította a jelenlévőket, ennek egyelőre eleget is tett.
A törvény a bűnözőt támogatja a rendőrrel szemben
A rendőrfőkapitányi beszámoló tárgyalása során világossá vált, hogy a rendőrség bűnüldöző feladatai ellátását jelentősen megnehezíti a mostanra kialakított jogszabályi környezet, illetve az ügyészség és bíróság által kialakított joggyakorlat. Úgy tűnik, hogy a hatóságok számára fontosabb a bűnözők jogainak tiszteletben tartása, mint a sértettek jogainak védelme. Tudjuk, hogy a kicsit erélyesebben intézkedő rendőr a nyomozó ügyészségen vagy a bíróságon ad számot tetteiről, esetleg le is szerelik, míg a bűnözőkkel szembeni következetes és szigorú – a bűnöző életmódot megakadályozó, a bűnöző elemeket „gatyába rázó” – hatósági fellépés hiányzik. Természetesen erre mind a rendvédelmi szervek, mind az ügyészség, mind pedig a bíróság alkalmas lenne, ennek mind a személyi, mind a jogszabályi háttere megvan, azonban a kormányzati akarat hiányában mégsem valósul meg a rend megteremtése. Sajnálatos módon erre a magát jobboldalinak nevező Fidesz-KDNP pártszövetség sem kerített sort.
Súlyos kettős mérce a jogalkalmazásban
A jogalkalmazás során a hatóságok kétféleképpen értelmezik a jogszabályokat: máshogy értelmezik ugyanazt a jogszabályt a kiilleszkedett, jogsértő, bűnöző magatartást folytató személyeknél, és máshogy a jogkövető, rendezetten élő többségi társadalom tagjainál. Ennek eredményeként a puha jogalkalmazással a bűnözőket egyre sötétebb és egyre gyakoribb bűnelkövetésre tréningezik, a társadalom több értelemben kifosztott részét pedig a bűncselekmények eltűrésére szocializálják. Ráadásul ezzel a tömeggel szemben a kisebb súlyú – például közlekedési szabálysértések vagy az adózás szabályainak megsértése esetén – a törvény teljes szigorával lépnek fel. A hatalom kreatívan – új bűncselekmény-fajta kitalálásával – még a társadalom egészséges önvédelmét is kriminalizálta, amikor kitalálták és létrehozták az „egyenruhás bűnözés” törvényi tényállását. Büntetőeljárás alá fogják és szigorúan eljárnak azokkal szemben, akik vagyonukat, testi épségüket, életüket erkölcsi megítélés szerint jogos védelmi helyzetben akár erőszak alkalmazásával is megvédeni próbálják, vagy arra egymással szerveződnek. Tehát az állam magának vindikálja a bűncselekményekkel szembeni valamennyi tevékenység elvégzésének jogát és csak nagyon szűk körben teszi jogilag elfogadhatóvá az azok elleni egyéni vagy közösségi védekezés lehetőségét, a magának fenntartott joggal kapcsolatos kötelezettségeit aztán nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni.
Hernádkakon már a gyerek is ölni akar
Ennek a kormányzati magatartásnak a gyümölcsei már érlelődnek, elsősorban az egyes települések azon részein, ahol nagyszámban élnek kiilleszkedett, igénytelen emberek. Itt sokszor állati módon élő személyek a saját környezetüket már saját szabályaik szerint kívánják igazgatni, és a törvénytisztelő állampolgárok ottani megjelenését a közösségük elleni támadásként fogják fel. Példa erre a Hernádkakon történt képviselői bejárás, ahol Balla Gergő országgyűlési képviselő és Jakab Péter települési képviselő is jelen volt, és ahol több száz elállatiasodott felnőtt és gyerek fenyegetőzött a magyarok meggyilkolásával. Volt közöttük olyan 4-5 éves gyermek, aki szögekkel átvert bottal hadonászva tette mindezt. Vajon mi lesz belőle, ha megnő? Természetesen a képviselők itt is megindították a szükséges eljárásokat a jogsértések miatt.
Felsőzsolca polgármestere a pénzre esküszik, Érpataké a törvényre
Ezeknek az eltorzult lényeknek az emberré való visszaalakítása érdekében következetes és egybehangolt hatósági munkát kellene folytatni, mert a több mint húsz év óta tartó kétes sorsú milliárdok elköltésével járó gyakorlat nem ezt az eredményt hozta. Ez jól látszik Felsőzsolca esetében is, ahol a polgármester semmit nem tesz az évek óta tartó áramlopások felszámolása érdekében. Helyette akkor, amikor a településen intézkedést kezdeményez a jogsértések miatt Érpatak polgármestere és a Jobbik képviselője, fennhangon kijelenti: a helyi cigánytelepen csak még több pénzzel lehet segíteni. Az eddig elköltött közpénzek felhasználásáról azonban nem mer nyilatkozni.
Reméljük, hogy a helyi önkormányzati választásokon egyre több olyan polgármester és képviselőtestületi tag kerül döntési pozícióba, akik megértik azt, hogy elérkezett a hathatós intézkedések ideje, és az Érpatakon tapasztalható rendet tettekkel és nem további pénzek elherdálásával kívánják megvalósítani. Ehhez a munkához már most is segítséget nyújtunk, és későbbiek során is minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatni fogjuk.
Dr. Tardi Béla, Érpataki Modell jogsegélyszolgálatának vezetője
Jámbor Márk, Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke