Női kosárlabda, Európa-kupaHarmadik győzelem is kipipálva, Bursában nyert a Sepsi-SIC

2022. november 10., csütörtök, Sport

Tovább őrzi hibátlan mérlegét a női kosárlabda Európa-kupában a Sepsi-SIC, amely a sorozat csoportkörének harmadik fordulójában 89–72 arányban diadalmaskodott a török Bursa Uludag Basketbol otthonában. A háromszéki lányok zsinórban harmadik sikerüket érték el a második számú európai kupasorozatban, amivel magabiztosan vezetik az E jelzésű négyest. A kvartett másik csütörtöki meccsén az izraeli Elitzur Holon hazai környezetben 74–59-re győzte le a Nesibe Aydin együttesét.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Jones és Hrisztova triplájával indította a Bursa elleni találkozót a Sepsi-SIC, s 2. perc végén már időt kért a hazaiak edzője (1–8). Ez sem tudta megtörni a mieink remek tempóját, akik a 6. percben már tízpontos előnyre tettek szert (6–16), a negyed végére pedig tovább nőtt a két csapat közti különbség (14–29). A második játékrész elejét a törökök kapták el jobban, és gyorsan apadni kezdett a hátrányuk. Zoran Mikes kétszer is magához rendelte lányait, de csak nehezen tudta felrázni őket, akik elvesztették a negyedet, azonban még így is plusz tizeneggyel a tarsolyukban vonultak az öltözőbe (37–48).

A fordulás utáni első percekben a zöld-fehérek irányították a küzdelmet, és a szakasz felénél már 20 ponttal vezettek (40–60). Innen azonban vendéglátóink vették át a kezdeményezést, a negyed végére felzárkóztak, de végül 55–65-nél ért véget a játékrész. Az utolsó tíz perc kiélezett csatát hozott, ám az idegek harcát a szentgyörgyiek bírták jobban, és Mikes lányainak újra sikerült ellépniük ellenfeleiktől (61–77). Egy újabb török időkérés megtörte a Sepsi-SIC lendületét (70–79), de a véghajrában a rutinosabban kosárlabdázó Ghiziláék 89–72 arányban szerezték meg a győzelmet, és alakulatunk hibátlan mérleggel vezeti az E-csoportot.

A találkozó legeredményesebb játékosa a hazai csapatot erősítő Cannon mellett Jones volt, hiszen mindketten 23–23 ponttal zártak, míg Mununga dupla duplával – 14 pont, 12 lepattanó – vette ki részét a zöld-fehérek csütörtöki sikeréből.

Női kosárlabda Európa-kupa, csoportkör – 3. forduló: Bursa Uludag Basketbol–Sepsi-SIC 72–89 (14–29, 23–19, 18–17, 17–24) Bursa, Tofas Nilüfer Sportcsarnok. Vezette: Zoran Mitrovski (észak-macedón), Kapitány Gellért (magyar), Nemanja Ninkovic (szerb). Bursa: Davis 15/3, Uca 6/3, Kavurmacioglu, Yildiz 3/3, Cannon 23–Gultekin 15/6, Colakoglu 4/3, Daricioglu, Karatas, Cuic 6, Erdogan, Turus. Edző: Tolgay Esenci. Sepsi-SIC: Ghizilă 6/6, Jones 23/9, Hrisztova 21/6, Cave 14, Mununga 14–Jespersen 6/3, Gödri-Părău, Kmetovska 2, Cătinean, Mititelu 3/3. Edző: Zoran Mikes.

 

Idegenben a KSE, itthon a Sepsi-SIC

A 6. fordulóval folytatódik a női kosárlabda Nemzeti Liga: a Kézdivásárhelyi SE szombaton 18 órától a Marosvásárhelyi Sirius vendégeként lép pályára, a bajnoki címvédő Sepsi-SIC pedig vasárnap 19 órától a Konstancai MSK együttesét fogadja. A kör további mérkőzései: szombaton 13 órától Agronómia Bukarest–Kolozsvári U, 18 órától Aradi FCC–Bukaresti Rapid, Brassói Olimpia–Târgoviște, az Alexandria szabadnapos.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 1660
szavazógép
2022-11-11: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2022-11-11: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

32. Népzene- és néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön november 11–12. között zajlik a 32. Népzene- és néptánctalálkozó. A mai program: 16 órától flashmob a főtéren; 17.30-tól filmvetítés: Válaszúti hegy aljába’ – portréfilm Kallós Zoltán néprajzkutatóról a Háromszék Táncstúdióban; 19 órától a Duna Művészegyüttes Makovecz Imre emlékére készült Héttorony című táncszínházi előadása a Tamási Áron Színházban, rendező-koreográfus: Juhász Zsolt; 20.30-tól táncház a Tamási Áron Színház előcsarnokában – zenél a Heveder zenekar, a Folker együttes, a Finom zenekar és a kolozsvári zenészek.