eur:
395.49
usd:
366.56
bux:
65613.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró fórum orosházi rendezvényén 2022. november 5-én.
Nyitókép: MTI/Lehoczky Péter

Kövér László: nem az oroszok használták fegyverként a gázt, hanem fordítva

Az a szankciós politika, amely Európában a háborúra válaszul megfogalmazódott, valójában magas inflációt, energiaválságot és recessziós veszélyt idézett elő - jelentette ki az Országgyűlés elnöke Orosházán.

Kövér László, a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró sorozat egyik Békés megyei állomásán azt mondta, Európa a gazdasági háborúba önként vonta bele magát.

A politikus leszögezte, a kormány célja, hogy Magyarországon a gazdaság teljesítménye, a fenyegető európai recesszió esetén se essen vissza. A kormány a kis- és közepes vállalkozások mellett a nagyüzemeknek is igyekszik támogatást adni a munkahelyek megőrzése érdekében - hogy miként a járvány alatt, úgy most is - arra ösztönözve a cégeket, hogy korszerűsítéssel javítsák versenyképességüket - közölte a házelnök.

Orosháza, 2022. november 5.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Erdős Norbert országgyűlési képviselő (b) társaságában érkezik a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró fórum orosházi rendezvényére 2022. november 5-én.
MTI/Lehoczky Péter
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Erdős Norbert országgyűlési képviselő társaságában érkezik a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró fórum orosházi rendezvényére 2022. november 5-én. MTI/Lehoczky Péter

Magyarország gázellátása ebben a pillanatban biztonságban van. Gáztározóink föltöltöttsége jelenleg 1,3 évre fedezi a lakossági igényeket, az ipari fogyasztókat is beleértve az éves szükséglet 60-70 százalékára elegendő - mondta.

Kövér László úgy fogalmazott, bár vagy egy évtizede arról győzködik Magyarországot, hogy az oroszok megbízhatatlan partnerek, tények bizonyítják, nem ők használták fegyverként a gázt, hanem fordítva:

az Európai Bizottság próbálta meg a szankciókon keresztül azt ellenük visszafordítani.

Magyarország az első pillanattól kezdve elítélte Oroszország katonai agresszióját Ukrajnával szemben. Magyarország alapvető nemzeti érdeke a független, demokratikus, prosperáló, saját polgárainak a szülőföldjükön nemzeti megkülönböztetés nélkül boldogulást biztosító Ukrajna létezése - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.

A politikus szerint ami most zajlik, az Európa gazdaságának szándékolt tönkretétele. Noha a szankciós politika kezdetén azt ígérték, azok nem érintik az energiahordozókat, az önmagát önállósító Európai Bizottság újabb és újabb csomagokat készít, és a korlátozásokat előbb az olajra, majd a gázra is kiterjesztette.

Kövér László közölte, a hírek szerint már készül a kilencedik uniós szankciós csomag, amely a nukleáris energiára is ki kívánja terjeszteni a korlátozásokat. A magyar villamosenergia jelentős részét előállító paksi erőmű azonban nem nagyon működhet mással, mint orosz fűtőelemmel. A nukleáris energiára tervezett szankciók ezért Magyarország számára egyenlőek lennének a katasztrófával nemcsak a lakosság, hanem az ipar szempontjából is - hangsúlyozta a politikus, rámutatva, az ilyen korlátozások ezért csak akkor támogathatók, ha azok alól Magyarország mentességet kap.

Az Európai Bizottság azzal indokolta a szankciók bevezetését, hogy azok az oroszoknak fognak ártani. Ezzel szemben az oroszok fél év alatt annyi pénzt szedtek be az energiahordozókból, mint az azt megelőző év egészében - mondta a házelnök, felidézve, hogy már a 2014-ben bevezetett szankciók egyik eredménye is az volt, hogy rákényszerítette az oroszokat az önellátásra, s így a korábban behozatalra szoruló ország lett a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre.

A Fidesz országos választmányi elnöki posztját is betöltő politikus kifejtette, a Sorosék finanszírozta "magyar dollárbaloldal" a szankciók és a háború pártján áll, mindenben ugyanazt szajkózzák, mint a Nyugat rossz úton járó képviselői és a bürokrácia vezetői.

Mindaz,

ami ma történik Európában, az emberek felhatalmazása és megkérdezése nélkül zajlik.

Sem a migrációról, sem arról nem kérdezték meg az embereket, hogy akarják-e fizetni a szankciók árát - mondta Kövér László.

Hangsúlyozta, azért van szükség a nemzeti konzultációra, hogy a magyar kormány az emberek véleményét kikérve érvelhessen Brüsszelben a nemzeti érdekek védelme mellett.

Közben Sebők Éva, a Momentum parlamenti képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a fórumra nem engedtek be bárkit. Azt írja: "Miután azonban a munkatársam regisztrált az eseményre, fél órával később elutasította a Fidesz orosházi szervezete, arra hivatkozva, hogy közben úgy döntöttek, az eseményen csak Fidesz-tagok vehetnek részt."

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×