Olaf Scholz német kancellár pénteken arra kérte Kínát, hogy gyakoroljon befolyást Oroszországra az ukrajnai háború befejezése érdekében.
Peking és Berlin egyetért abban: elfogadhatatlan, hogy Oroszország atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik - jegyezte meg a német kancellár Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel közös pekingi sajtótájékoztatóján. A nukleáris fegyverek alkalmazásával Moszkva átlépné azt a határt, amelyet a világ országai együtt húztak meg - folytatta.
Scholz szerint Kína nagy jelentőségű ország, és felelős a békéért a világban. A kancellár visszautasította a pekingi útjával kapcsolatos bírálatokat, és aláhúzta: válságos időkben a szokásosnál is fontosabb a párbeszéd.
Eközben Li Ko-csiang azt hangsúlyozta: reméli, hogy mihamarabb vége lesz az ukrajnai háborúnak. "Nem engedhetjük meg magunknak az erőszak további fokozódását" - mutatott rá, aláhúzva, hogy a szembenálló feleknek a béketárgyalások újrakezdésére kellene törekedniük.
Scholz óva intette Kínát a katonai beavatkozástól Tajvanon, ugyanakkor megerősítette: Németország az egy Kína elv híve. Ez azonban azt is jelenti, hogy a jelenlegi helyzetet csak békésen, mindkét fél beleegyezésével lehet megváltoztatni - tette hozzá a német vezető. Kína szakadár tartományának tekinti a szigetet, amely a kínai kommunisták 1949-es polgárháborús győzelme óta önálló kormánnyal rendelkezik.
A kancellár egyúttal szót emelt az emberi jogok egyetemessége mellett, amelyet az ENSZ összes tagja is elismert. Felszólította továbbá a kínai kormányt, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat Hszincsiang tartományban is, ahol a világszervezet emberi jogi bizottsága szerint üldözik a muszlim vallású ujgur kisebbséget.
A német vezető Pekingből arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy hosszabbítsa meg a fekete-tengeri ukrán gabonaszállítási megállapodást, amely november 19-én lejár. "Az éhínség nem válhat fegyverré" - fűzte hozzá.
Scholz Hszi Csin-ping kínai elnökkel is találkozott.
A Kínai Kommunista Párt és az ország élére nemrég újraválasztott Hszi kiemelte: könnyű lerombolni a politikai bizalmat, de nehéz újjáépíteni. Éppen ezért Pekingnek és Berlinnek tiszteletben kell tartania egymást és a másik legfontosabb érdekeit. Hszi egyúttal szorosabb együttműködést szorgalmazott a két ország között a nemzetközi kérdésekben a világ békéje és fejlődése érdekében.
(MTI)