Ma 2024 május 28. Emil, Csanád napja van. Holnap Magdolna napja lesz.
Megélhetési Pityu

Megélhetési Pityu

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ráébredt, hogy az utolsó húscafatot is lerágta a pártjáról.

 

A híresztelésekkel ellentétben mégsem gondolta meg magát, tényleg távozik az MSZP-ből Ujhelyi István, a párt egyetlen uniós képviselője, akiben, ahogyan írta: „valami összeragaszthatatlanul eltört”. Drámai­ra komponált búcsúszózata azonban nem ríkatta meg az olvasókat. 

„A süllyedő hajó esete a patkánnyal – írta egyikük. 

 

– Ráébredt, hogy az utolsó húscafatot is lerágta a pártjáról. Remélem, EP-mandátumát is leadja majd.” Hamar kiderült, ez csupán naiv ábránd, bár Ujhelyi „megmagyarázta”… Ő azt tapasztalta, hogy brüsszeli munkája és kezdeményezései sikeresek, így egyetlen pillanatra sem hagyhatja cserben a szavazóit. 

„Van még dolgom, és teszem a dolgomat” – nyilatkozta bepárásodott szemmel az ATV stúdiójában. (Leleményesebb szerkesztő ezen a ponton bejátszotta volna az Internacionálét.)
Nekem meg az az érzésem, hogy Ujhelyi nem a szavazóit, hanem az EP-mandátummal járó nagyjából havi ötmilliós apanázst nem akarja cserben hagyni. (Hűséges típus, összeszoktak az évek során.) Talán már a tervei is megvannak vele a következő, 2024-es választásig. 

A kommentelő is hasonlóan látja: „Megélhetési Pityunak »van még dolga«, hát persze: fölvenni a ciklus végéig azt a hatalmas dohányt, amit azért kap, hogy leszavazza a Magyarországnak járó pénzeket.”

Jelzem, nem Ujhelyi az első, pártját veszített, Brüsszelben feledkező politikusunk. Jó évtizede az akkor éppen MDF-színekben feszítő Bokros Lajos mutatott fityiszt az őt hazahívó MDF-jogutód JESZ-nek. A legendás csomagkészítő azzal érvelt, őt a nép küldte Brüsszelbe, nem hagyhatja cserben híveit. (Bajsza alatt jót kuncoghatott.)

Borítókép: Ujhelyi István (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7622) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Tereb (146) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2807) Mozi világ (440) Egészség (50) Heti lámpás (318) Belföld (11) Életmód (1) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Kultúra (9) Gazdaság (711) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Történelem (18) Vetítő (30) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>