eur:
395.91
usd:
366.9
bux:
65670.44
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay

Összecsaptak az uniós minimálbér ügyében a politikusok

A kormány szerint az uniós minimálbérről szóló európai parlamenti döntés nem azt jelenti, hogy Magyarországon most azonnal, egyetlen képlet alapján meg kell emelni ennek a juttatásnak az összegét. A DK szerint viszont körülbelül erről lenne szó, és egy ilyen döntés azonnal 30 ezer forintos növekedést eredményezne.

Az Európai Parlament már elfogadta az uniós minimálbérről szóló javaslatot, ezért a magyar kormánynak is be kell vezetnie azt, mondta interpellációjában hétfőn Kordás László, a DK országgyűlési képviselője.

"Az európai minimálbér szabályozása a gyakorlatban úgy fog működni, hogy a kormánynak a szociális partnerekkel közösen meg kell állapodnia abban, hogy milyen mutatókhoz köti a tárgyalási alapot. Ebben csak minimális mozgástere, eltérési lehetősége van a kormánynak. Mi azt akarjuk, hogy az európai minimálbér-szabályozásnak megfelelően a mindenkori magyar minimálbér legalább az átlagkereset 50 százaléka, illetve a medián kereset 60 százaléka legyen. Ez azt jelentené, hogy nettó 30 ezer forinttal lenne magasabb most a minimálbér."

Az irányelv nem uniós minimálbért határoz meg, hanem egy keretrendszert minimumkövetelményekkel - hívta fel vitapartnere figyelmét válaszában Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkára.

"Az irányelv a baloldali álhírekkel ellentétben sem a megjelenésekor, sem elfogadása előtt nem tette - jogalap hiányában nem is tehette - kötelezővé a tagállamok számára, hogy egyetlen képlet alapján határozzák meg a minimálbért. A tagállamoknak azt kell garantálniuk, hogy minimálbéreik lehetővé teszik a munkavállalók számára tisztességes életet, figyelembe véve a megélhetési költségeket és az átlagos fizetési szinteket. Az irányelv nem uniós minimálbért határoz meg, hanem egy keretrendszert hoz létre, amelyben alapvető iránymutatásokat, minimumkövetelményeket ír elő a tagállamok számára a minimálbér meghatározásához, amelyeket Magyarország egyebekben már régóta alkalmaz."

Az államtitkár szerint a baloldali kormányok ellenezték a minimálbér emelését, hiszen 2002 és 2010 között csak 20 ezer forinttal emelkedett ez a juttatás. Az elmúlt 12 évben viszont 73 ezer forintról 200 ezerre nőtt az összege.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×