Felmérik az autóforgalmat

2022. szeptember 29., csütörtök, Közélet

A Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Társaság (CNAIR) megbízásából forgalmi vizsgálat indult tegnap országszerte: a társasághoz tartozó nemzeti, gyorsforgalmi, valamint autópályákon közlekedő járművek vezetőinek utazásuk kiindulási pontjáról, illetve a célállomásról kellett nyilatkozniuk a kérdezőbiztosoknak. Az akció megyénket is érinti.

  • Ellenőrzőpont Kézdivásárhely bejáratánál. Fotó: Brassói  regionális út- és hídügyi igazgatóság
    Ellenőrzőpont Kézdivásárhely bejáratánál. Fotó: Brassói regionális út- és hídügyi igazgatóság

A brassói regionális út- és hídügyi igazgatóság tájékoztatása szerint a rendőrség és az infrastruktúráért felelős társaság képviselőiből álló csapatok Háromszéken is tevékenykedtek tegnap, a 11-es országúton egy Kézdivásárhely bejáratánál kialakított ellenőrző pontnál állították meg az arra haladó járműveket 8 és 12, illetve 14 és 18 óra között. A gépkocsivezetőknek arról kellett nyilatkozniuk, honnan indultak, hová tartanak, milyen gyakran teszik meg az érintett távot, de az utazás céljáról is kérdezték őket. A személyszállítást végző járművek vezetőinek az utasok számáról, a teherforgalmat bonyolítóknak pedig a szállítmányról kellett beszámolniuk. A válaszadás teljesen anonim, a sofőrök nevét, az autók rendszámát és más azonosító adatokat nem kellett megadni, a teljes procedúra pedig mindössze egy-másfél percet vett igénybe – ismertette a regionális igazgatóság.

A felmérést ötévente végzi el az infrastruktúráért felelős társaság, a cél pedig az, hogy feltérképezzék a legfontosabb közlekedési folyosókon zajló forgalmat, illetve hogy beazonosítsák, mely szakaszokon szükséges bővítéseket, fejlesztéseket végrehajtani. Az akció a következő hetekben is folytatódik, a kijelölt útszakaszokon, illetve napokon ismét megállítják és lekérdezik a gépkocsivezetőket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
A megyei önkormányzati választásokon mely párt tanácstagjelöltjeit támogatja?













eredmények
szavazatok száma 1108
szavazógép
2022-09-29: Közélet - :

Népmesei örökségünket népszerűsítik

A népmesék által őrzött bölcsességekre, a népmesei örökségre kívánják felhívni a figyelmet azzal a rendezvénysorozattal, melyet szeptember 30-án, pénteken a magyar népmese napja kapcsán szervez a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és a Guzsalyas Alapítvány. A programokkal Háromszék jeles személyisége, Benedek Elek emléke előtt tisztelegnek az író születésének 163. évfordulóján.
2022-09-29: Közélet - Nagy D. István:

Megújul a prefektúra épülete (Sepsiszentgyörgy)

Múlt héten írták alá a prefektúra épülete tetejének és homlokzatának rendbetételéről szóló szerződést, és az intézmény hétfőn kiadta a munkakezdési parancsot – jelentette be Ráduly István prefektus. A munkálatok értéke valamivel több mint egymillió lej, a forrásokat a belügyi és közigazgatási tárca biztosítja. A hivatal kezdeményezte továbbá, hogy a Fogolyán-örökös által birtokolt részt megvásárolja a román állam.