Mécsest gyújtott Auschwitzban Arnold Schwarzenegger
2022. szeptember 29. 19:25 MTI
Az auschwitzi volt náci német haláltábor területén működő emlékmúzeumba látogatott szerdán Arnold Schwarzenegger amerikai színész, volt republikánus párti kaliforniai kormányzó – közölte a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió.
Arnold Schwarzenegger Budapesten 2015-ben (kép forrása: MTI / Koszticsák Szilárd)
Korábban
A színész magánlátogatás keretében ment el Auschwitzba, megtekintette a kiállítások egy részét, a krematóriumokat, és végigsétált a vasúti rámpán, ahol a németek a táborba deportált zsidókat csoportosították.
A látogatás során Schwarzenegger mécsest gyújtott az úgynevezett Kivégzések falánál az Auschwitz I. koncentrációs táborban, valamint a szomszédos birkenaui láger áldozatainak emlékművénél is.
Az emlékhely megtekintése után a színész az egyik túlélővel, Lidia Maksymowiczcsal találkozik az Oświęcim városban működő Zsidó Központban.
Maksymowicz lengyel gyermekként került Auschwitzba, ahol Josef Mengele, a láger hírhedt orvosa kísérleteket végzett rajta.
Az auschwitzi múzeumot 1947-ben alapították a volt foglyok kezdeményezésére. A náci Németország Lengyelországnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részén 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára létesítette az Auschwitz I. koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui láger két évvel később jött létre.
Az auschwitzi emlékmúzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumban fogva tartottak számát, közülük 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük.
A haláltáborban meggyilkolt, elpusztult emberek száma legkevesebb 1,1 millió volt, ezen belül több mint 200 ezer gyermek.
Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó, 70-75 ezer lengyel, 21 ezer cigány, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10-15 ezer más nemzetiségű ember.
Auschwitzba 1944. május 15-től július 8-ig – kevesebb mint két hónap alatt – csaknem 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak, ez lett a megsemmisítésük fő színhelye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap