Nagykapos, az Ung vidék szíve. GALÉRIA

Vasárnap

Délről a Latorca, észak felől az Ung, nyugat felől a Laborc folyók és kisebb mellékágaik ölelik körbe a vízfolyások teraszain már a 13. század első harmadától virágzó, de a történelem viharjaiban sokszor szenvedett települést, Nagykapost.

A határozott jövőképét ma a helyiek igényei szerint formálja az önkormányzat. A korábbi és mostani válságos, bonyolult időszakban sem állt le a munka, a helyzethez alkalmazkodva igyekeznek megvalósítani a lakosság javát szolgáló kisebb-nagyobb intézkedéseket.

Kultúra és oktatás

Idén augusztus utolsó hétvégéjén a járványidőszak kihagyásai után ismét megszervezik a kistérség közkedvelt eseménysorozatát, a Lecsófesztivált, melyen sport, kulturális és gasztronómiai események sora várja az érdeklődőket, neves szlovákiai és magyarországi fellépőkkel. Nagykaposon a legnehezebb időszakban is azon dolgozott a városvezetés, hogy a terveket valóra váltsák. PaedDr. Petrikán Péter, PhD a város polgármesterével az elmúlt választási időszak sikereit és a gondokat is elemeztük.

Vasárnap

Bár minden tervet nem, de nagyon sok mindent sikerült megvalósítani. 2018-ban a Városi Művelődési Központ felújítása, a L. N. Tolsztoj Óvoda felújítása, a P. O. Hviezdoslav Óvoda felújítása, a P. O. Hviezdoslav Alapiskola szaktantermeinek korszerűsítése voltak a kiemelt feladatok, emellett sikerült elektromos autót vásárolni a városi rendőrségnek, a sportpálya felújítására is sor került, valamint elkészült az in-line korcsolyapálya. A következő évben, 2019-ben a gondozói szolgálat indult el a városban, erre nagy igény volt. Megvalósult egy kulturális csereprogram is Nyíregyháza és Nagykapos között – a határon átnyúló kulturális partnerség célja a közös kulturális értékek megőrzése. A közösségi központ építése elindult, működni kezdett egy helyi polgári rendvédelmi szolgálat, és a térfigyelő kamerarendszer bővítése is sikerült. A sportnak fontos szerepe van városunkban, ezért felújíttattuk a teniszpályákat a P. O. Hviezdoslav Alapiskolánál. Megvalósítottuk az Advent Zemplén Kapujában, Mi is a természet részesei vagyunk elnevezésű közösségi rendezvényeket, melyek a városban élő gyerekeket szolgálta. Az ő kezdeményezésükre jégpálya építésébe kezdtünk, lényeges eredmény volt a városi focipálya korszerűsítése is. Sajnos, a 2020-as évben a járvány miatt, ahogy mindenhol máshol, nálunk is megtorpant a fejlődés, de ennek ellenére elindítottuk a Nagykapos levegőjének javítása programot, sikerült a Felszabadulási emlékmű emléktáblájának cseréje. Fontos eredmény az óvodai foglalkoztatás fenntarthatóságának támogatása és egy új bölcsőde építése is. 2021-ben indult el a térség közigazgatásának racionalizálása saját erőforrások erősítésével program, ebben az évben a Fürdő utcai játszótér felújítása valósult meg. Újdonság, hogy fenntartható turisztikai attrakcióként kenutúrákat indítottunk a Latorcán. Emellett épült egy fitpark, egy elektronikus járműveket szolgáló töltőállomás, egy komposztáló, ezek mind a lakosságot szolgálják. Bővült a gondozói szolgálat is a városban, a második szakasszal. A járványügyi intézkedések keretében pedig a tesztelés alapvető technikai infrastruktúrájának kiépítését támogattuk. Nemrégiben elindítottuk a Tanuljunk együtt hulladékot válogatni programot, és intézkedtünk az Erdélyi János Alapiskolában kialakult rendkívüli helyzet miatt is. Idén megvalósult a Családka játszótér, elkészült az interaktív padló a Hviezdoslav Alapiskolában. Fenntartható lett a helyi polgári rendvédelmi szolgálat. Folyamatban vannak továbbá az olyan jóváhagyott nemzeti projektek is, amelyeknek már a második fázisában vagyunk. Ezek a PRIM, a Közösségi Központ és a Szociális Terepmunka nemzeti projekt. A népszámláskor kiderült, Nagykaposon a magyarok száma az első és második helyen jelölt nemzetiség alapján 5232 fő lett, tehát a magát magyarnak valló lakosság száma 2011-hez képest nemhogy csökkent, hanem épp ellenkezőleg, 168 személlyel nőtt. Azt mégis el kell mondanom, hogy a nagykaposi magyarok létszámának alakulásával kapcsolatban – bár ez paradoxonnak tűnik – kedvezőtlen hatással van Magyarországnak a külhoni magyarok iránt tanúsított nemzetpolitikája. Természetesen, minden magyar nagy hálával és tisztelettel fogadja az anyaország befogadókészségét, különféle kedvezményeit és támogatásait a tanulmányaikat ott folytatók vagy a munkavállalók számára, de sajnos ez Nagykapos számára egyben a tehetséges és életképes fiatalság, a magyar anyanyelvű fiatalság elvándorlását is jelenti. Nagyon kevés, szinte a nullával egyenlő azok száma, akik tanulmányaik befejeztével visszatérnek Nagykaposra, akik itt alapítanak családot, akik itt kamatoztatják tudásukat” – mondta Petrikán Péter, a város polgármestere.

Tervek a jövőre nézve

Sajnos a foglalkoztatás terén Nagykaposnak nem sok lehetősége van. „Óriási erőfeszítésbe kerül a létező munkahelyek megtartása, újak teremtése pedig szinte sziszifuszi erőfeszítés – jegyzi meg a polgármester. – Ugyanakkor az önkormányzat városfejlesztési tervei már készek a következő választási időszakra, célunk a szabadtéri színpad felújítása, a turizmus fejlesztése, tovább fejleszteni a vízitúrázást a Latorca folyón, lehetővé tenni kerékpárok, kenuk kölcsönzését, komplex szolgáltatáscsomagokat létrehozni a turisták részére, számolva a Kárpátalja és Magyarország felé való csatlakozással, itt kempinghelyek, úgynevezett stellplatzok kialakítása a terv. Szeretnénk fejleszteni a kerékpáros turizmust is. Tervezzük az úgynevezett Energosun rendezvényközpont újrahasznosítását. Itt az ideje a veskóci városrészben lévő kultúrház felújításának, amelyet tájházzá szeretnénk átépíteni. Fontos lesz a hulladék mennyiségének csökkentése és a szeparáció támogatása, beleértve a hulladék-újrahasznosítás támogatását, szükség van a zöld, zárható hulladékgyűjtők kialakítására, melyek beléptetési azonosítóval lennének ellátva. Az aszályos időjárás miatt a Dobó István téren vízvisszatartó rendszer kiépítését kell elérni, ezzel kapcsolatos az úgynevezett esőkertek építése az iskoláknál. Itt az ideje a szolgáltatóház felújításának is. A városi rendőrség térfigyelőközpontja felszerelésének bővítését is tervezzük, valamint folytatva a közlekedésbiztonsági intézkedések sorát, akadálymentes és biztonságos gyalogos átkelőhelyek kialakítását. A megye és a város fennhatósága alá tartozó utak és járdák felújítása is tervben van, emellett egy multifunkciós jégpálya építése is várható. Az a cél, hogy mosolygós és boldog emberek tiszta és rendezett, jó szolgáltatásokat nyújtó városában élhessünk Nagykaposon” – mondta el a polgármester.

Galéria
Érdekes

A város első írásos emléke 1214-ből származik, II. András király ebben a birtoklevélben Boleszló váci püspök Copus, azaz Kapos helységben a premontrei prépostság számára tett adományát erősítette meg. A város nevének eredetét a honfoglalás korára teszik, amikor is 903 táján az itt átvezető kereskedelmi úton ellenőrző, vámszedő kaput építettek a honfoglaló magyarok. Jó helyen! Nagykapos ma is forgalmas gazdasági, kereskedelmi, közlekedési, oktatási, kulturális és egyben kistérségi központ, mintegy húszezer lakosnyi vonzáskörzettel.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/34. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?