eur:
394.11
usd:
370.15
bux:
65589.86
2024. április 19. péntek Emma

A Magyar edzők napján díjazták a legjobb szakembereket

A Mesteredző díjat hárman kapták meg.

A Magyar edzők napján, szeptember 25-én díjátadó konferenciát tartott a Magyar Edzők Társasága (MET) Budapesten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Molnár Zoltán, a MET elnöke köszöntőjében felidézte, hogy az egyetemről indulnak el az edzők és itt vehetik át a Mesteredző elismerést, az Életműdíjat, a dr. Ormai László-díjat, valamint idén először az Év utánpótlás edzője díjat. Emlékeztetett arra, hogy lengyel kezdeményezésre ünnepeljük szeptember 25-én az edzőket. A nap jelszava egy kérdés: "Mondtál már köszönetet az edződnek?".

Egy rövid összeállításban fiatal sportolók mellett Kopasz Bálint olimpiai és világbajnok kajakos mondott köszönetet edzőjének.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a rendezvény fővédnökeként az edzőkhöz szólva azt mondta: "rendkívül hálásak vagyunk önöknek, hogy olyan sportolókat nevelnek, akik a sportpályákon és az életben is példát mutatnak. Edzőnek lenni hivatás, fiatalokat terelgetni összetett kihívás. Önökkel indul minden siker, ezért az edzőképzés a magyar sport kulcskérdése" - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: törekedni kell az új módszerek megismerésére, ezért a tervek között szerepel a szakemberképzés erősítése.

Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a nemzet sportolója arról beszélt, hogy a mostani díjazottak mind "szent őrültek", akik az edzői hivatásra tették fel életüket. "Egy edző társ egy életre" - mondta, majd meghatóan emlékezett egykori mesterére, Szőcs Bertalanra.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy a sportújságírók az év sportolói mellett jutalmazzák az év edzőit és szövetségi kapitányait is.

Az ünnepség végén Schmidt Ádám, Molnár Zoltán, Schmitt Pál, Kemény Dénes, a Mesteredzői Kollégium elnöke, dr. Ormai László, a MET tiszteletbeli elnöke, Köpf Károly MET-főtitkár és Szöllősi György adta át az elismeréseket a 2022-es esztendő díjazottjainak.

A kitüntetettek

Mesteredző díj: Bíró Attila, Csipes Ferenc, Hadvina Gergely

Edzői Életműdíj: Könye Irma (atlétika), Svasznek Jenő (ökölvívás), Szabó Bence (vívás), id. Ocskay Gábor (jégkorong), Tarján András (asztalitenisz)

dr. Ormai László-díj: Vámossyné Oláh Zsuzsanna Európa-bajnok asztaliteniszező, edző, Ormai László egykori tanítványa

Év utánpótlás edzője-díj: Horváth János (vízilabda)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×