Nyitókép: africanewswatch.com

 

A Zambiai Labdarúgó-szövetség (FAZ) vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy szexuális erőszak történt-e az ország női labdarúgó-válogatott tagjai körében. A szövetség arról tájékoztatott, hogy komolyan veszik a közösségi médiában közzétett vádakat, és a rendőrség segítségét kérték a vizsgálat lefolytatására. Hivatalos vádemelés az ügyben még nem történt.

 

Nevek e érzékeny témában nem hangzottak el, de az áldozatok között a jövő évi Ausztráliában és Új-Zélandon sorra kerülő világbajnokságra kijutott nemzeti csapat tagjai szerepelnek. A támadók pedig a válogatott realizációs stábjának tagjai.

 

„A vizsgálat során együtt fogunk működni a zambiai rendőrséggel és a többi érintett féllel,“

 

 hirdetes_810x300  

jelentette ki az FAZ főtitkára, Adrian Kashala. Hozzátette, hogy a szövetség arra biztat mindenkit, hogy aki a témában bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen.

 

A zambiai női labdarúgó-válogatott az elmúlt időszakban komoly fejlődésen megy át, bemutatkozhatott többek között a tokiói nyári olimpiai játékokon, valamint az idei Afrikai nemzetek kupáján is, ahol  harmadik helyezést ért el. Ezenkívül története során először kvalifikálta magát a világbajnokságra is.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!