„Uram, szeretem házadat…” – Bibliatúrát szerveztek Mohácson óvodásoknak

Kishírek – 2022. szeptember 23., péntek | 14:30

Játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a templommal Mohácson, szeptember 14-én a Szent Ferenc és a Park Utcai Tagóvoda nagycsoportos óvodásai. Az „Uram, szeretem házadat” mottójú program célja, hogy erősítsék a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények közötti kapcsolatot, és a gyerekek saját tapasztalataikból merítve ismerjék meg a templomot, Isten házát.

A Mohácson található két katolikus óvoda – Szent Ferenc Tagóvoda és a Park Utcai Tagóvoda – között már évek óta hagyomány, hogy szeptemberben a mindenkori nagycsoportos gyerekek részvételével bibliatúrát szerveznek az óvodapedagógusok. Az idei nevelési évben megtartott játékos vetélkedőn, melynek témája a templom volt, négy csapatot alkotva hatvankét gyermek vett részt. A négy állomást magába foglaló túra megszervezéséhez igazán jó és ideális helyet adott a Szent Ferenc Óvoda szomszédságában lévő Szent István király-templom.

A program célja, hogy a vetélkedővel is erősítsék a Pécsi Egyházmegye által fenntartott intézmények közötti kapcsolatot, gyarapítsák a gyerekek ismereteit és minél részletesebben megismerjék Isten házát, a templomot.

A vetélkedő egyes állomásain különleges feladatokkal találkoztak a gyerekek. A „Kincskeresés a templomban” elnevezésű állomáson fényképek alapján kellett beazonosítani a templomban található képeket, falfestményeket, zászlókat és egyéb eszközöket.

Az „Énekelj az Úrnak…” állomáson egy ismert ének (Ez a templom, ez a tornya…) valamennyi versszakát megjelenítő képek sorba rendezése és közös éneklése volt a feladat. A „Színes ablakok” állomáson díszes, színes ablaküveg színezésére volt lehetőség. A „Találd ki?” játék a sekrestyében zajlott Fekete Zoltán káplán atyával. Az oltáron található eszközök, tárgyak felismerése, azok megnevezése volt az egyik feladat, majd következtek a találós kérdések, melyek szintén a templomhoz, az ott szolgáló emberekhez kapcsolódtak.

A vetélkedő végén minden résztvevő kisóvodás ajándékot kapott és boldogan, élményekkel gazdagodva tértek vissza intézményeikbe. A program összeállítását, koordinálását Kispál Anita német nemzetiségi óvodapedagógus, hittanár végezte.

Forrás: Pécsi Egyházmegye 

Fotó: Báráczné Szántó Mariann tagóvoda-vezető, Szent Ferenc Tagóvoda

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria