Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Jens Meyer

 

A gazdasági hangulat nem javul, az oroszellenes szankciók pedig hatalmasat ütnek vissza az európai gazdaságra. Valószínűleg az egyik legnagyobb csapás az lesz, ha beigazolódik a Bloomberg hírügynökség által közölt becslés, miszerint Európa és a világ legnagyobb autógyártó konszernje, a Volkswagen Group kivonja üzemeit Németországból és Közép-Európából, és máshova helyezi át őket. Szlovákiában közvetlenül 11500 munkahely függ a konszern pozsonyi üzemétől, a beszállítókon keresztül ennél jóval több álláshely kerülhet veszélybe.

 

A Bloomberg közlése szerint középtávon (vagyis a következő három év távlatában) a földgázhiány miatt máshova költöztetheti át üzemeit Németországból és Közép-Európából. Ez a forgatókönyv akkor válik igazán valószínűvé, ha a gázhiány és az energiaválság az idei télen túl is érzékeltetni fogja hatását.

 

Erre pedig minden esély megvan. Arra korábban a Körkép.sk is felhívta a figyelmet, hogy a rendkívül nehéz gázhelyzet miatt a következő tél még a mostaninál is durvább lehet. Egyszerűen azért, mert a pánikhangulat ellenére az oroszok idén összességében még azért a szokásos éves mennyiség kétharmadát leszállították/leszállítják Európának földgázból. Jövőre ez valószínűleg nem így lesz, az alternatív gázimporthoz pedig még évekig nem áll majd készen az infrastruktúra.

 

 hirdetes_810x300  

„Középtávon alternatívaként a szélesebb lokalizációra és a gyártási kapacitás áthelyezésére, vagy műszaki alternatívákra kell összpontosítanunk”

 

fogalmazott a VW beszerzési vezetője, Geng Wu.

 

A tengerparti országok kerülnek helyzetbe

 

Az európai szintű szemfényvesztés tehát sokáig nem fog kitartani. A tárolók Németországban is már bő 90 százalékra vannak feltöltve. A probléma az, hogy ez mindössze az éves szükséglet 22,25 százalékára elegendő. A tárolók alapvetően a normális gázimport alátámogatására szolgálnak, az viszont ezer sebből vérzik. A Lengyelországon keresztül érkező Jamal vezeték hónapok óta nem üzemel. Az Északi Áramlat 2 amerikai nyomásra el sem indult, az Északi Áramlat 1-en pedig szeptember eleje óta szintén áll a szállítás. Ukrajna felől a Testvériségen keresztül a megszokott kapacitás kétharmadán megy csak a szállítás.

 

Ez azt jelenti, hogy Németország kénytelen lesz beosztani szűkös erőforrásait, hatalmas ipara azonban a jelenleg rendelkezésre álló mennyiségnél jóval többet igényelne.

 

A Bloomberg cikke szerint a VW üzemei a német, cseh és szlovák telephelyekről az LNG-terminálok közelébe költözhetnek át, amiből logikusan következik, hogy Spanyolország, Portugália, Belgium, esetleg Lengyelország merülhet fel lehetőségként.

 

A trendet megfordítani igen nehéz lesz. Még ha csordogál is gáz kelet felől Európába, az árak továbbra is magasak maradnak, ami teljesen átírja a versenyképességi térképet a kontinensen.

 

A dolog érdekessége, hogy a koronavírus-járvány kirobbanása előtt az autóipar a kínai kereslet és a munkaerőhiány miatt roppant meg. Ennek egyik része volt a munkaerőhiányból fakadó munkaerő-drágulás, ami miatt a VW alternatív telephelyeket keresett – akkor épp Afrika néhány országára esett a választás, illetve a Balkánra valamint Törökországra. Törökországban majdnem meg is épült egy 4000 munkahelyet teremtő VW üzem, ám a török hadsereg szíriai betörése miatt a sajtó nyomására a VW törölte a projektet.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!