Megújult a mindszentkállai templom

Hazai – 2022. szeptember 23., péntek | 9:00

A Veszprémi Főegyházmegye, a magyar kormány, valamint Mindszentkálla lakosságának támogatásával, négy évig tartó munkálatok során felújították a helyi katolikus templom tornyát, homlokzatát, lépcsőit, és szigetelték az épületet – tette közzé a hírt a főegyházmegye szeptember 21-én.

Hálaadó szentmisében Takáts István érseki általános helynök áldotta meg a felújított templomot.

A főcelebráns a szentmisében arra kérte az Istent, árassza ki kegyelmét a helyre, adja meg hűséges ajándékát mindazoknak, akik itt segítségét kérik, hogy igéjének és szentségének ereje megerősítse a hívek szívét.

Az ünnepségen részt vett Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki ünnepi beszédében többek között arról szólt, hogy nemcsak a lelkészeknek, papoknak, hanem a hívőknek is kötelessége a teremtett világ embereket érintő részére is felhívni a figyelmet.

A most lezárult felújítási munkálatok során a lábazatot kívül és belül újravakolták és festették. Sikerült megoldani a legfontosabb műszaki problémákat, és stabilizálták az épület állagát.

Az áremelkedések miatt ugyan a tervezett munkák egy részét nem tudták elvégezni, a település vezetésének reményei szerint később azokat is pótolják.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria