Ferenc pápa imádkozik a Fiona hurrikán dominikai és Puerto Ricó-i áldozataiért

Ferenc pápa – 2022. szeptember 22., csütörtök | 14:03

Hatalmas szelek söpörnek át a Karib-tengeren, négyes erősségű viharként a Bermuda-szigetcsoport felé tartanak. A Dominikai Köztársaságban és Puerto Ricóban kialakult árvizek nagy károkat okoztak. Ferenc pápa szeptember 21-én táviratban fejezte ki együttérzését a természeti csapástól sújtott lakossággal. A helyi hatóságok ekkor már három halálesetről és több ezer kitelepítettről számoltak be.

Ferenc pápát fájdalommal töltik el a már 210 kilométer/órás sebességet meghaladó széllel lesújtó Fiona hurrikánnal járó károk és áldozatok Santo Domingóban és Puerto Ricóban. A Szentatya két táviratot küldött Pietro Parolin bíboros államtitkár kézjegyével ellátva a helyi egyházaknak. Mindkét ország közösségeit Szűz Mária szerető kezébe ajánlotta.

A Freddy Antonio de Jesús Bretón Martíneznek, Santiago de los Caballeros érsekének és a dominikai püspöki konferencia elnökének címzett levélben a pápa megáldja a karib-tengeri köztársaság összes lakóját. Azért imádkozik, hogy az Úr járjon közben, és nyújtson vigaszt „a szeretett dominikai embereknek”, akik szenvednek. A Szentatya arra kéri az egész keresztény közösséget és a jóakaratú embereket, hogy a szolidaritás és a testvéri közelség még nagyobb erőfeszítéseivel forduljanak azok felé, akik ennek a csapásnak az áldozatai, s akiket az Altagraciai Szűzanya szerető és anyai kezébe ajánl.

A pápa a Puerto Ricó-i püspöki konferencia elnökének, Rubén Antonio González Medinának, Ponce püspökének küldött táviratában lelki közelségét fejezte ki „a szeretett Puerto Ricó-i népnek”, akik elvesztett emberéleteket gyászolnak és komoly anyagi károkat szenvedtek a Fiona hurrikán miatt. Az országban vészhelyzet alakult ki, a földcsuszamlások miatt fák dőltek ki, villanyvezetékek szakadtak le, emellett számos infrastruktúra összeomlott. A szerencsétlenségek miatt Ferenc pápa az irgalmas Atyához imádkozik, hogy adjon vigaszt a szigetország lakóinak. A pápa táviratát áldásával zárja, és az Isteni Gondviselés Szűzanyja kezébe ajánlja a Puerto Ricó-i népet.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria