2022. szeptember 22., 08:40

Felújított katonasírok az ipolysági temetőben

2022. szeptember 21-én az ipolysági városi köztemetőben került sor az 1919-es határharcokban elesett magyar katonák felújított síremlékeinek ünnepélyes átadására.

ipolysági síremlékek
Galéria
+4 kép a galériában
Markovics Milán Mór
Fotó: Kapusta Krisztina

Az Ipolyság térségében vívott harcok következtében elesett magyar és csehszlovák katonák a helyi temetőben nyertek végső nyughelyet.

A megjelentek 52 magyar hősi halott felújított sírjánál hajtottak fejet. A parcella felújítása a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Múzeumának és Ipolyság város önkormányzatának közös támogatásából, valamint a Memoriae Patrum Honismereti Társulás közreműködésével valósult meg.

A rendezvény során ünnepi gondolatait a város polgármestere, Štefan Gregor és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokhelyettese, egyben a Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóságnak a megbízott igazgatója, Maruzs Roland alezredes is tolmácsolta.

Örvendetes tény, hogy a rendszerváltás időszakához viszonyítva napjainkban egyre többször találkozunk olyan rendezett és ápolt parcellákkal, amelyek a háborúk során elesett katonák sírhantjait őrzik. Rendezettekkel és ápoltakkal, mint amilyenek Ipolyság város temetőjében őrzik az itt nyugvó katonák emlékét. Úgy vélem, hogy ez a helyi közösség példaértékű cselekedete és a hadisírgondozó munka olyan kifejezője, amely követendő példa”

– fogalmazta meg az alezredes.

Mint mondta, a katonák sorsa a történelem folyamatában mindig hasonlónak tűnt, függetlenül attól, hogy melyik ország egyenruháját viselték. A Vörös Hadsereg katonái nem az ideológia miatt fogtak fegyvert, hanem mert meg akarták óvni Magyarország területi integritását.

„Ipolyság határában 1919. május 31-étől folytak határharcok az akkori cseh erők és a magyar Tanácsköztársaság hadereje között. A Tanácsköztársaság haderejének sikerei ekkoriban az újpesti születésű Stromfeld Aurél vezérkari ezredeshez fűződtek, aki a Ludovika Akadémia és a bécsi császári és királyi hadiakadémia tanára volt, s aki végigharcolta az első világháborút. 1919. március 24-én a tiszántúli csapatok vezérkari főnöke lett Stromfeld. 1919 tavaszán előbb a Magyarország területére benyomuló cseh és román erőket szorította vissza, majd Miskolc mellett aratott fontos győzelmet, elszigetelte ezt a két erőt egymástól. Az északi hadjárat során Stromfeld csapatai elfoglalták, visszafoglalták Sátoraljaújhelyet, Érsekújvárt, Kassát, Eperjest, majd tovább nyomultak Zólyom irányába. Az offenzíva végül kudarcba fulladt, de nem nekik köszönhetően. A Clemenceau-jegyzék átadása után a Tanácsköztársaság vezetése gyakorlatilag elárulva a Felvidéken addig sikert sikerre halmozó katonai vezetést, június 30-án a visszavonulás mellett döntött. Ezt Stromfeld Aurél sem vállalta fel, és tiltakozásul 1919. július 3-án lemondott” – részletezte Maruzs Roland.
A mai napon tanúságot teszünk arról, hogy a háború áldozatairól nem feledkezhetünk meg sohasem. Óvni kell a békét, hogy a jövőt építhessük. A jövő útja pedig nem lehet mással kikövezve, csak az együttműködés és a barátság tégláival”

– zárta gondolatai sorát a parancsnokhelyettes.

A Memoriae Patrum Honismereti Társulás elnöke, Bréda Tivadar szerint most már csak annyi a feladatunk, hogy ne engedjük feledésbe merülni hőseink nevét, és emléküket továbbadjuk az utánunk következő generációknak, hogy ők is tiszteljék a múltat és munkálkodjanak a jövőn.

A Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökségének vezető kiemelt tábori lelkésze, Markovics Milán Mór őrnagy a sírkert felszentelése előtt arra biztatta az emlékezőket, hogy hallgassák a tér és idő neszén át szűrődő emlékek morajlását, a kőbe vésett nevek, a felidézett harcos és hősi pillanatok hírnökeit:

Halljuk meg szavukat, figyeljünk rájuk. Adjunk esélyt arra, hogy szóljanak hozzánk, hogy beszélhessenek, hogy megsúgják nekünk, az ő háborújuk véget ért, a miénk még folyik. Hogy megsúghassák, a háború nem a harctereken kezdődik, hanem a szíveinkben. Példájukat megőrizzük, hibáikból tanulni akarunk, legyenek ők jel az itt élőknek bátorságban, vitézségben, de abban is, hogy a béke törékeny, amiért meg kell dolgoznunk nap mint nap.”
ipolysági síremlékek
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.