Érkeznek a segélyek

2022. szeptember 22., csütörtök, Család

Az európai beruházások és projektek minisztériuma hétfőn utalta az 500 lejes egyszeri támogatást csaknem százezer nehéz helyzetben levő családból származó óvodás és iskolás számára. A kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kéthavonta járó 50 eurós segély folyósításának meghosszabbítását is tervezik, miközben hatvanezernél több szociális utalványt zároltak, miután az adóhatóság megállapította, hogy a kedvezményezettek összjövedelme meghaladja az 1500 lejt.

Az európai beruházások és projektek minisztériuma tájékoztatása szerint 48,9 millió lejt utaltak át hétfőn 97 888 kedvezményezettnek, akik a hét folyamán hozzájuthatnak a segélyhez az erre a célra kiállított kártyákkal. Azok a kedvezményezettek, akik idén kapnak először ilyen segélyt, októberben jutnak majd hozzá a kártyákhoz, amelyeket november első felében töltenek fel.

Sok gyerek számára a tanszerekre és ruházati cikkekre költhető 500 lejes támogatás jelenti az esélyt arra, hogy folytathassák tanulmányaikat – hangsúlyozta Marcel Boloş szakminiszter. Mint közölte, a 2022/2023-as tanévben több mint 300 ezer óvodás és iskolás részesül a támogatásból. Az előző tanévben mintegy 245 ezer kedvezményezett összesen 122 millió lejt kapott a program keretében.

Az iskola előtti nevelésben részt vevő gyerekek abban az esetben kaphatják meg az egyszeri segélyt, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 298 lejt. A 0–8. osztályba járó kisdiákok szintén jogosultak az összegre, ha a családban az egy főre eső jövedelem 1275 lejnél kisebb. A támogatást kizárólag tanszerekre és ruházati cikkekre lehet fordítani, és az erre kijelölt gazdasági egységeknél lehet felhasználni.
 

Ötven euró kéthavonta

A kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kéthavonta járó 50 eurós segély folyósításának meghosszabbításáról is tárgyalt hétfőn a Nemzeti Liberális Párt végrehajtó bizottsága – közölte az ülés után Nicolae Ciucă miniszterelnök, a politikai alakulat elnöke.

Mint elmondta, a kiszolgáltatott kategóriáknak járó, európai alapokból finanszírozott segélyek folyósítását folytatják 2027-ig, ugyanakkor a kéthavonta járó 50 eurós utalványokat jövő év júliusáig folyósítják, és amennyiben lehetőség nyílik rá a jövő év közepén esedékes költségvetés-kiigazításkor, akkor év végéig is.

Szavait megerősítette Marcel Boloş európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter, hozzátéve, hogy az utalványra azok jogosultak, akiknek összjövedelme nem haladja meg az 1500 lejt.
 

Zárolt utalványok

Körülbelül 63 000 szociális utalványt zároltak, miután az adóhatóság megállapította, hogy a kedvezményezettek összjövedelme meghaladja az 1500 lejt – közölte hétfőn Marcel Boloş európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter. A parlament épületében beszámolt a sajtónak, hogy a szociális utalványok minden részletének átutalása előtt az adóhatósággal közösen ellenőrzik minden egyes kedvezményezett jövedelmét; akinek az összbevétele meghaladja az 1500 lejes küszöböt, azt törlik a jogosultak közül. A szociális utalványok költségének felét európai alapokból, másik felét az államkasszából fedezik. Amennyiben meghosszabbítják az érvényességet, a kiszolgáltatott helyzetben lévő családok továbbra is megkapják a segélyt, azok viszont, akiknek a bevétele meghaladja a minimális szociális nyugdíjat, nem, mert nem sorolhatók a szélsőségesen szegény kategóriába. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1298
szavazógép
2022-09-22: Család - :

Gyermekeink

2022-09-22: Magazin - :

Folytatódik az Omega életműsorozata

Három lemez újrakiadásával folytatódott az Omega életműsorozata. A zenekar felvételeinek sorában ezúttal az első három stúdióalbum jelent meg a GrundRecords gondozásában feljavított minőségben, bónuszdalokkal.