Orvosi felügyelet alatt áll II. Erzsébet királynő, miután orvosai aggasztónak találták egészségi állapotát - közölte csütörtökön a Buckingham-palota. A 96 esztendős brit uralkodó londoni hivatalának szóvivője a rövid tájékoztatásban közölte azt is, hogy értesítették a királynő közvetlen hozzátartozóit a fejleményről.
Az udvar illetékese hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az uralkodó jól érzi magát.
A királynő, aki több mint 70 éve, 1952 februárjában - édesapja, VI. György király halála után - lépett az Egyesült Királyság trónjára, jelenleg nyári rezidenciáján, a Londontól 800 kilométerre lévő skóciai Balmoral kastélyában tartózkodik.
A Clarence House, Károly trónörökös londoni hivatala közölte, hogy a walesi herceg és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő már megérkezett Balmoralba.
Ugyancsak a skóciai rezidenciára indult Vilmos cambridge-i herceg, aki Károly herceg és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, és aki édesapja után majdan szintén az Egyesült Királyság uralkodója lesz.
A tény, hogy a Buckingham-palota közzétette a csütörtöki hivatalos nyilatkozatot, önmagában rendkívüli jelentőségű, mivel az udvar a legindokoltabb eseteken kívül szinte soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról.
A titoktartás szigorára jellemző, hogy II. Erzsébet királynő néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában, 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.
II. Erzsébet királynő gyengélkedésének árulkodó jele volt ugyanakkor, hogy kedden Balmoralban bízta meg formálisan Liz Truss új miniszterelnököt a kormányalakítással, és ugyanitt fogadta el Boris Johnson volt miniszterelnök lemondását, jóllehet az utóbbi évtizedekben ez a ceremónia kormányváltások idején mindig a Buckingham-palotában zajlott.
Az udvar akkori tájékoztatása szerint a királynő hónapok óta mozgásproblémákkal küszködik, és ezért született az a döntés, hogy nem utazik Londonba, hanem Balmoralban fogadja Johnsont és utódját.
Az utóbbi hónapokban a királynő több jelentős hivatalos programját is törölték.
Tavaly ősszel nem utazott el Észak-Írországba - jóllehet, ezt a hónapokon át előkészített látogatást kiemelt várakozás előzte meg -, és nem volt jelen a skóciai Glasgow-ban tavaly novemberben megrendezett ENSZ-klímacsúcs nyitófogadásán sem, pedig a rendezvénynek ő volt a hivatalos vendéglátója.
Komoly feltűnést keltett, amikor október második felében az udvar részletek ismertetése nélkül bejelentette, hogy a királynő egy éjszakát kórházban töltött "bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából". E kivizsgálás okáról és eredményéről azóta sem került nyilvánosságra hivatalos tájékoztatás.
Csütörtök délután Liz Truss miniszterelnök, Sir Lindsay Hoyle, a londoni alsóház elnöke, Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, valamint Nicola Sturgeon skót és Mark Drakeford walesi kormányfő egyaránt aggodalmának adott hangot a királynő egészségi állapota miatt, egyben jókívánságaikat fejezték ki nyilatkozataikban az uralkodónak.
(MTI)