Nyitókép: TASR/Screenshot

 

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter azért szökött meg posztjáról, mert nem bírta a drága energiákkal folytatott harcot – közölte Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter a kormány pénteki ülése után.

 

„A gazdasági miniszter elmenekült a posztjáról, és úgy tesz, mintha elvégezte volna a munkáját. Borzalommal értesültünk arról, hogy a háztartások jövőre 1,5 milliárd euróval többet fizetnek az áramért. Sokunk köpni-nyelni nem tudott. Pénzügyminiszterként azt mondom, hogy nem hagyhatjuk pácban a háztartásokat, de nem tudom, hol találok 1,5 milliárd eurót”

 

– mondta Matovič.

 

 hirdetes_810x300  

A pénzügyminiszter szerint jövőre egy átlagos háztartásban több mint 100 százalékkal drágul az áram, 55 százalékkal pedig a gáz. És ez is csak akkor, ha az áram és a gáz piaci árát sikerül befagyasztani. Amennyiben nem sikerül a befagyasztás, akkor az áram ára több mint 300 százalékkal emelkedik.

 

Matovič szerint Richard Sulík gazdasági miniszter nyilvános ígérete az áram esetében 186 euró volt megawattóránként, míg most már 281 euró a fogyasztás 85%-áig, és 904 euró 85% felett. Kiszámolta, hogy a fogyasztás 85 százalékáig 51 százalékos a lakossági áram drágulása, 85 százalék felett 386 százalékos az emelkedés, így a súlyozott átlag 101 százalékos növekedést jelent.

 

„Ma megértettem, miért kellett Rišo Sulíknak elmenekülnie a posztjából. Szégyellnie kellene magát azért, amit produkált”

 

– konstatálta Matovič.

 

Az OĽaNO elnöke egyúttal azt is kijelentette, száz százalék, hogy hétfőn nem mond le a posztjáról. A pénteki kormányülése után azt mondta, csak akkor hajlandó távozni, ha teljesül a „nép megsegítésére” megalkotott tíz pontjuk.

 

SITA, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.