2022. szeptember 2., 13:17
Frissítve: 2022. szep. 2. 18:14

Krajniak: A helyzet súlyos, meg kell határozni az energiaárak felső határát

A helyzet súlyos. Meg kell határozni az energiaárak felső határát, hogy az emberek, a cégek és a közszféra képviselői is tudják, hányadán állnak, jelentett ki a pénteki kormányülés előtt Milan Krajniak munkaügyi miniszter. A tárcavezető bízik benne, hogy a gazdasági minisztérium anyagai úgy lesznek előkészítve, hogy azokat a kormány jóváhagyhatja.

Milan Krajniak
Fotó: TASR

„Az nem lehet, hogy fél évig csak nézzük, ahogy egyes spekulánsok, energiakereskedők és bankok abból gazdagodnak meg, hogy Szlovákiában 20-40 euróért állítunk elő egy megawatt villamosáramot, amely már 500 eurós áron érkezik vissza az országba. Ezt pedig a cégeknek és háztartásoknak kell kifizetniük. Ennek véget kell vetni” – hangsúlyozta Krajniak.

Bízik benne, hogy a gazdasági tárca kidolgozta az energiával kapcsolatos anyagait, és ezeket jóvá tudják hagyni.

Kompenzációra van szükség, de a helyzet olyan súlyos, hogy be kell vezetnünk az ár felső határát. Az embereknek, cégeknek, a közszférának és a szociális szolgáltatásoknak legalább egy évre előre tudniuk kell, hogy hányadán állnak, tudniuk kell, hogy a villany, a gáz és a fűtés mennyibe fog kerülni”

– jegyezte meg. Hozzátette: jövő héten lesz egy csúcstalálkozó, amelyen az energiával kapcsolatos problémák európai szintű megoldásáról is beszélni fognak. Krajniak ugyanakkor rámutatott: Szlovákiának elő kell készítenie egy megoldást arra az esetre, ha a vezetőknek nem sikerülne megegyezniük.

A lengyelek, románok, spanyolok és a portugálok már intézkedéseket fogadtak el. Mi mire várunk?”

– tette fel a kérdést a miniszter.

Krajniak azt is kijelentette, a Sme rodina tiszteletben fogja tartani az eredményt, bárhogy is záruljon az SaS és az OĽANO közötti vita, bár a megegyezést részesítenék előnyben. Mint mondta, a tárcák újraelosztásával kapcsolatban addig nem foglalnak állást, amíg nem lesz egyértelmű, miként dönt az SaS. Krajniak szerint az eredményt követően az inflációs csomag mellett az energiaárak korlátozása és az ezt követő végrehajtási amnesztia is a prioritások között kell, hogy szerepeljen. A Sme rodina a kisebbségi kormánnyal kapcsolatban nem változtatott a hozzáállásán. „Csak azt akarjuk, hogy így vagy úgy, de fejeződjön be a vita, mi ezt tiszteletben fogjuk tartani” – mondta Krajniak. Ha kisebbségi kormány lesz, meglátjuk, tudunk-e olyan intézkedéseket elfogadni, amelyek az emberek megsegítését szolgálják. „Ezt vagy megszavazza szeptemberben a parlament, vagy nincs értelme az egésznek” – mondta.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.