eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 2. vasárnap Anita, Kármen
Nyitókép: Pixabay

Újabb magyar város vette el az ingyenes parkolást a zöld rendszámos autóktól

Szeptember elsejével megszűnt a zöld rendszámú autók ingyenes parkolása Nagykanizsán, ahol szintén csütörtöktől emelték a parkolási díjakat, valamint új belvárosi parkolót nyitottak.

A nagykanizsai közgyűlés június végén tárgyalt a városi parkolást érintő átalakításokról, ekkor fogadták el, hogy megszűnik a zöld rendszámú - részben vagy teljesen elektromos hajtású - járművek eddigi ingyenes parkolása.

Az akkor tárgyalt előterjesztés szerint a város 2017-től biztosított térítésmentes parkolást a környezetkímélő gépjárműveknek, miután pályázati támogatást nyert el elektromos töltők építésére. Ez a szerződés öt éven át biztosított volna ingyenes parkolást a zöld rendszámú autóknak, a város azonban 2019-ben elállt a megállapodástól, így az ingyenességre vonatkozó kötelezettsége is megszűnt, de eddig meghagyta.

A közgyűlés arról is döntött, hogy szeptembertől 20 százalékkal nő a parkolási díj Nagykanizsán, így az eddigi 200 forint helyett 240 forintért, a kiemeltnek számító Erzsébet téren 400 helyett 480 forintért lehet óránként parkolni. Hétköznap változatlanul 16 óráig kell díjat fizetni, hétvégén pedig továbbra is ingyenes a parkolás a városban.

Szabó István, a parkolókat is üzemeltető Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére arról számolt be, hogy csütörtöktől új belvárosi parkolóhelyet nyitottak az autósok számára. Az Erzsébet tér és a Magyar utca találkozásánál - egy évtizedekig elhanyagolt terület elbontásával és zúzalékos feltöltésével - mintegy 110 jármű elhelyezésére nyílt lehetőség az alacsonyabb díjtétel megfizetésével.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
Rekordszinten az orosz csapatveszteség Ukrajnában, elfoglalhattak egy új települést - Híreink az ukrajnai háborúról vasárnap

Rekordszinten az orosz csapatveszteség Ukrajnában, elfoglalhattak egy új települést - Híreink az ukrajnai háborúról vasárnap

Véleményt mondott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, szerinte ha Donald Trump nyer, akkor nagy valószínűséggel leállítja Ukrajna támogatását, ezzel viszont vesztes elnök lehet. Az ukrán védelmi minisztérium szerint az orosz csapatveszteség májusban 38 940 főt tett ki, ami a legmagasabb havi adat Oroszország teljes körű inváziójának kezdete óta. Az oroszok mindeközben azt közölték, hogy elfoglalták Umanszke falut az ukrajnai kelet-donyecki területen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×