eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 2. vasárnap Anita, Kármen
Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára beszédet mond az Airbus új gyulai gyárának átadásán 2022. július 28-án. A mintegy 2,2 milliárd forintból létrejött, 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemben az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak acélból és titániumból precíziós alkatrészeket, emellett az ajtópanelek egy részét is itt állítják elő. A gyulai lesz ezen alkatrészek esetében a teljes Airbus-család egyedüli ellátási pontja.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Maróth Gáspár: ez a békénk, biztonságunk egyik legfőbb garanciája

A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára szerint a haderőfejlesztési program az ország záloga arra, hogy kimaradjon a háborúból. Számolni kell szerinte a kommunikációs erőtér, konkrétan az irányított tömeghisztéria hatásával is.

Maróth Gáspár a közelmúltban létrehozott honvédelmi alappal kapcsolatban emlékeztetett, több országban rendkívül komoly gondot okoz az elindított haderőfejlesztési programok finanszírozása, függetlenné tétele a gazdasági folyamatoktól. Szerinte a magyar kormány – az alap megteremtésével – biztosítást vett arra, hogy a világpolitikában és a világgazdaságban érvényesülő negatív folyamatok semmiképpen se érinthessék a haderőfejlesztési programot.

Úgy véli – az orosz–ukrán háború tükrében –, össztársadalmi szinten kevésbé szorul magyarázatra a haderőfejlesztés szükségessége, ezért inkább a stratégiát kívánják megismertetni a magyar emberekkel. Mint kiemelte,

a jelenleg zajló haderőfejlesztés jelenti a zálogát annak, hogy hazánk kimaradjon a háborúból.

„Ez a békénk, biztonságunk egyik legfőbb garanciája” – fogalmazott a honvedelem.hu-nak adott interjújában a védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkár.

A fentieken túl egy másik aspektust is említett, nevezetesen, hogy a teljesen megváltozott világ hadseregeiben a valódi high-tech eszközökkel összefüggésben az önállóan dönteni képes, jó helyzetfelismerő képességgel, magas műszaki kvalifikációval rendelkező, doktrinálisan kiképzett

katonaállomány léte lett a legértékesebb.

Tehát vizsgálni kell, mely rendszerek védik egy adott konfliktusban a legmaximálisabb mértékben a katonákat, és miként tudják őket a legnagyobb biztonsággal hazahozni bármilyen bevetésről – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy a konkrét ukrajnai harctéri eseményekből milyen következtetések vonhatók le a magyar haderőfejlesztési programra nézve, úgy fogalmazott: a végső, valódi következtetések ideje még várat magára, de már most is rengeteg megállapítást tudtunk tenni. Egyrészt látható, mennyire fontosak az úgynevezett hibrid zónában mozgó elemek. Ez az első olyan komoly háború a világban, ahol a kommunikációs erőtér, konkrétan az irányított tömeghisztéria hatása sem lebecsülendő.

„Eddig inkább spontán kialakult tömeghisztériák jellemezték az efféle helyzeteket, ez itt megváltozott”

– vélekedett. Szerinte a magyar védekezés egyik legfajsúlyosabb eleme, hogy kivonjuk magunkat ebből, és megvédjük az országot: nem szabad olyan döntésekbe sodródnunk, ami nem Magyarország, nem a magyar emberek érdeke.

Emellett számos hadműveleti szempontból érdekes, doktrinális vezetés-irányítási tanulság is látszik ma már – tette hozzá Maróth Gáspár, aki szerint látható egy technológiai, stratégiai probléma is: hogy mennyi nehézség származik belőle, ha az adott haderő váratlan technológiával, olyan eszközökkel szembesül, amelyekre nem kaptak hadműveleti kiképzést. A nemzeti ellenállóképességgel, nemzeti rezilienciával kapcsolatban pedig teljesen új terület nyílik a katonai stratégiában – mondta.

Utóbbi gondolatát illetően kifejtette:

senki sem számított rá, micsoda nemzeti egységbe rántja majd az orosz támadás az egyébként igen sok nemzetiségből álló Ukrajnát.

Az emberek tehát adott esetben a saját érintett származási identitásukat is felülírják egy nemzetstratégia kialakítása során – ez pedig a katonai műveletekre is roppant komoly hatást gyakorol – fogalmazott a Honvédelmi Minisztérium munkatársa. Úgy értékelt, hogy a hidegháború létrejötte reális veszély, „ma ettől kell leginkább tartanunk, márpedig ha így lesz, az a társadalom összes rétegére ki fog hatni”.

A haderőfejlesztéssel kapcsolatban kifejtette: a magyar nehéztüzér-képesség visszaépítése lesz a leglátványosabb a következő lépések közül. Jelenleg már érkeznek a PzH 2000 önjáró lövegek, ami elmondása szerint a honvédelem ügyének minden támogatóját büszkeséggel tölti el.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a Békemeneten: "mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje" - percről percre

"Még egy hét szívós munka, a legendás fideszes hajrá, és letoljuk az ellenfelet a pályáról. Óriási gólhelyzetben vagyunk, ajtó-ablak, be lehet azt pöckölni, piszkálni, tuszkolni" - fogalmazott Orbán Viktor Fidesz-elnök, miniszterelnök a Békemenet margitszigeti végállomásán szombat délután.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×