A balti országok javaslatokat készítettek az Európai Bizottságnak a nyolcadik oroszellenes szankciócsomagról – mondta Urmas Reinsalu észt külügyminiszter a Die Weltnek adott interjújában hétfőn. A javaslatok az energiát, a kereskedelmet és a SWIFT-rendszert érintik.
Zoom
Mi azt szeretnénk, ha ezt mielőbb elfogadnák. Ebben a kérdésben már konkrét javaslatokat nyújtottunk be a bizottságnak. Energiáról, kereskedelemről, további korlátozásokról van szó. A SWIFT-rendszert, valamint még több személyt és szervezetet szeretnénk felvenni a szankciós listákra – mondta a diplomata.
Reinsalu szerint a korábban elfogadott szankciók „működnek, de ez nem elég”. Az észt külügyminisztérium vezetője ugyanakkor megjegyezte, hogy a korlátozások az európaiakra is negatív hatással vannak.
Rövid távon ez részben igaz, de hosszú távon nem. Ha most nem vagyunk készek egy kis kárt szenvedni, akkor a jövőben gazdaságaink még többet szenvednek. Ki kell tartani, és még szigorúbb szankciókat is bevezetni – győzködött a miniszter.
(Die Welt - Index nyomán)