Kidobhatták egy furgonból azt a férfit, aki péntek este halt meg a Ferenc körúton. Információink szerint egy 30 év körüli menekültről van szó, aki csaknem harminc társával együtt utazott összezsúfolva. Egy szemtanú egy közeli üzletben döbbenten beszélt arról, hogy mit látott. Úgy tudjuk, a mentők egy sérült férfit is elláttak, őt aztán kórházba vitték. A rendőrök egyelőre csak egy rövid közleményt adtak ki arról, hogy segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoznak - írja az RTL.
Pénteken este hét óra körül hívták a mentőket a járdán fekvő, eszméletlen férfihoz. Az utcát több méteren át rendőrségi szalaggal zárták le, később még egy fehér rendőrégi sátrat is felállítottak.
Zoom
Fotók: RTL
Este hét óra körül hívtak segítséget a földön fekvő, eszméletlen férfihoz. Egy szomszédos házban lakó nő, aki kérte, hogy ne mutassuk az arcát, azt mondta, a nagy nyüzsgésre figyelt fel. Egy közeli boltba indult, amikor észrevette a két mentőt, és a rendőrautókat. Annak is szemtanúja volt, hogy újraélesztették a férfit.
A mentős beküldött, mondta, hogy mindenki menjen el, nem szabad nézelődni. Utána meg mire kijöttem, már bele volt rakva fekete zsákba

– mesélte.
A mentők sokáig küzdöttek a 30 év körüli férfi életéért, mellette pedig egy másik sérültet is el kellett látniuk. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az RTL Híradónak azt mondta:
Egyiküknél sajnos nem lehetett életmentést sikeresen végrehajtani, helyszínen életét vesztette. A másik férfi lábsérülést szenvedett, őt helyszíni ellátás után baleseti osztályra vittük.
Zoom
A rendőrség csak egy rövid közleményt adott ki, amiben arról írnak, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel, viszont segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomozást indítottak.
Az RTL Híradó információi szerint az eszméletlen férfit kidobták egy furgonból. Információik szerint egy menekültről van szó, aki több társával együtt utazott egy kilencszemélyes kisbuszban. Az egyik közeli üzlet munkatársa is úgy tudja, hogy ez történt. Azt mesélte, egy ismerőse kislányaival végignézte, ahogy több ember kiszállt a furgonból, és a férfit csak úgy kirakták az út szélére.
 
 
Az RTL Híradó úgy tudja, a furgonban csaknem harmincan voltak összezsúfolódva, indiaiak és pakisztániak.
Miután az eszméletlen férfit kilökték, továbbmentek, aztán újra megálltak és a többiek is kiszálltak. Közülük került egy férfi kórházba, társai szétszéledtek a városban.
Korábban írtuk: Furgonból kidobott menekült (?) a Ferenc körúton holtan talált férfi
Az RTL Híradó értesülései szerint kidobták egy furgonból azt a férfit, aki péntek este halt meg Budapesten, a Ferenc körúton, a járdán. Egy 30 év körüli menekültről van szó - írja az RTL. (Az nem egyértelmű, hogy igazi menekültről van-e szó, vagy tucatnyi országon érkezett betolakodóról - a szerk.)
Zoom
A történteknek több szemtanúja is volt, köztük egy kisgyerekes anyuka, aki egy közeli üzletben döbbenten beszélt arról, hogy mit látott. Mások szerint többen is kiugrottak a furgonból, egyiküket a mentők látták el a helyszínen.
Zoom
Zoom
Zoom