eur:
388.13
usd:
358.91
bux:
68485.5
2024. május 29. szerda Magdolna

Német győzelemmel rajtolt a spliti Európa-bajnokság

A női torna első fordulóját rendezik Splitben.

A magyar érdekeltségű csoportban rendezett első meccsen egészen a harmadik negyed végéig kiélezett küzdelem folyt a német és a román csapat között, ugyanis döntetlenről kezdték a negyedik játékrészt. Az utolsó nyolc percben aztán előbbi érvényesítette a papírformát, így végül ötgólos különbséggel diadalmaskodott.

A hétvége ellenére egyelőre alig ötven-hatvan szurkoló lézeng a 2008 végén átadott Spaladium Aréna nagyjából tízezer néző befogadására alkalmas lelátóin, ami annyiban érthető, hogy a csoportkörben - egy-két rangadót leszámítva - túlságosan sok izgalomra nincs kilátás. Az első szakaszban többnyire olyan mérkőzések lesznek, amelyeken az együttesek nincsenek azonos súlycsoportban. Jó példa erre a másik hatosban rendezett spanyol-szerb összecsapás 32-3-as végeredménye.

A nyitónapon a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott a 20.30-kor kezdődő zárómérkőzésen ugrik medencébe a görögök ellen, akik két hónappal ezelőtt hetedikként zártak a margitszigeti csúcseseményen.

A női tornán szereplő 12 csapatot két hatos csoportba osztották, amelyekből az első négy jut a negyeddöntőbe.

Eredmények, nők, csoportkör, 1. forduló:

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.29. szerda, 18:00
Kalas Vivien a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Rajnai Gergely a Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője
Átlépné a NATO az oroszok vörös vonalát, Putyin eszkalációval fenyeget – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Átlépné a NATO az oroszok vörös vonalát, Putyin eszkalációval fenyeget – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kijevnek joga van megtámadni oroszországi célpontokat és joga van nyugati fegyvereket használni ezen célpontok elleni támadáshoz - jelentett ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben kedden, a tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozását megelőzően. A NATO tagállamai arról értekeznek, hogy megengedhetik Kijevnek a nyugati fegyverek bevetését oroszországi célpontok ellen. Az ügyben most Vlagyimir Putyin orosz elnök is megszólalt – írja a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×