Csodálatos alkalmat készített el Isten azoknak, akik meghallották hívó szavát, s az elmúlt héten estéről estére ellátogattak a beregardói Perényi Kultúrkúria hangulatos parkjában tartott szabadtéri evangelizációra – amikor esett, a gyönyörűen felújított kúria adott otthont a helyi református gyülekezet lelkésze és presbitériuma által szervezett alkalmaknak.
Nem véletlen, hogy nem a templomban szerveztük az evangelizációt. Nem titkolt szándékunk ezzel az, hogy Isten közelébe csalogassuk azokat is, akik netán hosszú évek kihagyása után ódzkodnak bejönni a templomba, de ide szívesen kilátogatnak – vallja Balázs Antal lelkész.
– Nagyon örülünk annak, hogy a Perényi Kultúrkúriát rendelkezésünkre bocsátották, így egy igazán hangulatos helyen szólhatott az ige. Ezeknek az alkalmaknak – mint minden evangelizációnak – az volt a célja, hogy segítsen az embereknek közelebb kerülni Istenhez. Az lenne a kívánatos, hogy minél többen megtérjenek, illetve a már megtértek, akik egy kicsit megfáradtak, elerőtlenedtek, megújuljanak hitükben. Ezt szolgálták az igehirdetések és az énekek, a dicsőítések is.
Mélyponton van az emberek hangulata a covid és a háború következtében – fogalmazott kérdésünkre válaszolva Szilágyi Károly gáti református lelkész, aki hirdette az igét estéről estére. – Látom a megfáradt és megüresedett lelkeket. A zsidókhoz írt levél 12. fejezetét azért választottam, mert pontosan arról szól, hogy van egy mélypontra jutás – bűneink következménye –, de van kiút, van fölemelkedés. Az ige bátorít, hogy ne csüggedjünk el, ne erőtlenedjünk el, hanem vigyük az Úr elé a terheinket, böjtöljünk és imádkozzunk, hogy az Úr bocsássa meg a mi bűneinket. Szerettem volna rávilágítani arra, hogy van bűnünk, és sajnos nehezen szabadulunk tőle, nem akarjuk letenni, de nem lehet más lehetőségünk, mint a figyelmeztetésekből ráébredni arra, csak az Úrban van segítségünk. Ő sokkal jobban szeret bennünket, mint megérdemelnénk, tenyerén hordoz. Ha teljes szívvel bízunk benne, nem lesz úrrá rajtunk a csüggedés.
Ezt erősítette első este a Mezőváriból érkezett Kovács család is, akik énekkel dicsőítették az Istent, bátorítva a gyülekezetet, hogy nyissák ki szívüket, hogy ne szóljon az ige hiába, és – Túrmezei Erzsébet szavaival – bár „nem tudjuk mi jön: titok a holnap…, de a ma int, hogy híven szolgáljunk, mert tudjuk, ki jön: Krisztusra várunk…” És bátorított Simon Sándor bizonyságtétele is, aki elmondta, hogyan került halálközeli állapotba, milyen erőt adott az ige – „Elég néked az én kegyelmem” –, s hogyan őrizte meg az Úr. A nagyberegi református gyülekezet presbitere hitet tett amellett, hogy Istent még akkor is lehet áldani, ha magatehetetlen az ember. Arra biztatta a testvéreket, hogy ne szégyelljenek bizonyságot tenni Istenünkről, akinek van hatalma bennünket megtartani.
A hét folyamán több bizonyságtétel is elhangzott, illetve a helyi gyülekezet Fring Erzsébet vezette énekkara is szolgált. Hisszük, hogy mind az igehirdetések, mind az énekek és bizonyságtételek szíveket nyitogattak, erősítettek, bátorítottak. Mindezért Istené legyen a dicsőség!
Marton Erzsébet