eur:
394.2
usd:
369.96
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke beszél a január 12-én kezdődő budapesti vízilabda Európa-bajnokság sajtótájékoztatóján a Duna Arénában 2020. január 10-én. Az Eb-n mindkét nemnél egy olimpiai kvóta szerezhető.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Vízilabda-Eb - Belőtte a célt a szövetség elnöke

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint a férfi és a női válogatott számára is a négy közé jutás a minimális cél az augusztus 27-én kezdődő spliti Európa-bajnokságon.

Varga Zsolt, a címvédő férfiak júliusban kinevezett szövetségi kapitánya a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt hetekben zajlott felkészülésen a fizikai munkára helyezték a hangsúlyt, de úgy, hogy az ne legyen kontraproduktív. Hozzátette: a megfiatalított keret minden tagjának a hozzáállásával maximálisan elégedett, és bizakodóan tekint az Eb elé. A kapitány szerint Varga Dénes azért maradt ki, mert nehéz év áll mögötte, és úgy érezte, regenerációra van szüksége. Vámos Márton szemműtéten esett át, Mezei Tamás és Hárai Balázs posztján pedig fontosnak tartotta, hogy új játékosokat próbáljon ki. Varga Zsolt hangsúlyozta: elkezdett egy új csapatot építeni, de a négy pólós előtt azért nyitva áll a kapu. A spliti Eb-n szerinte elsősorban az akarat lehet a kulcsszó a férfi válogatottnál, de szeretné, ha minél több olyan elemet viszontlátna a mérkőzéseken, amelyeket az előző hetekben gyakoroltak.

Az új csapatkapitány, Jansik Szilárd elmondta, úgy érzi, sikerült lezárniuk a hetedik hellyel zárult világbajnokságot, és új impulzussal vágnak neki az Európa-bajnokságnak.

Bíró Attila, a nők szövetségi kapitánya közölte, a több mint 300-szoros válogatott Keszthelyi Ritával a jövő érdekében közösen döntöttek úgy, hogy az idei Európa-bajnokságot kihagyja, így a csapatkapitány most Garda Krisztina lesz. A hölgyeknél egyébként még a kapus Gangl Edina nem tagja az Eb-keretnek, 11-en maradtak azok közül, akik a nyár eleji, budapesti vb-n ezüstérmet nyertek. Bejelentette azt is, hogy két újonc lesz a csapatban, Peresztegi, valamint a második számú kapus, Kiss Alexandra.

Bíró elmondta, a magyar női válogatott éremesélyes a spliti Eb-n, amelyen a hollandok és a görög lehetnek a legnagyobb ellenfelek, az olaszoktól pedig egyelőre nem tudja, mire lehet számítani.

Garda Krisztina arról beszélt, hogy rövid, de kemény felkészülésen vannak túl, és mivel a lányok segítőkészek voltak, ezért bízik benne, hogy meg tud birkózni a csapatkapitányi feladattal.

Vári Attila azt is bejelentette, hogy a szövetség meghosszabbította és kibővítette az eddigi, több évtizedre visszanyúló partneri együttműködését a MOL-csoporttal.

A keretek:

férfiak:

kapusok: Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda), Vogel Soma (FTC-Telekom)

mezőnyjátékosok: Ágh György (BVSC-Zugló), Angyal Dániel, Konarik Ákos, Nagy Ádám (mind Szolnoki Dózsa), Burián Gergely, Manhercz Krisztián (mind OSC), Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Pohl Zoltán, Vigvári Vendel (mind FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco)

nők:

kapusok: Kiss Alexandra (Tigra-ZF-Eger), Magyari Alda (UVSE-Hunguest Hotels)

mezőnyjátékosok: Máté Zsuzsanna, Vályi Vanda (mind FTC-Telekom), Faragó Kamilla, Peresztegi-Nagy Kinga, Rybanska Natasa (mind UVSE), Farkas Tamara, Leimeter Dóra (mind BVSC-Zugló), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Mahieu Geraldine, Szilágyi Dorottya (mind Dunaújvárosi FVE), Parkes Rebecca (Ethnikosz)

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 18:04
×
×
×
×